A Veszprémi Petőfi Színház 2. érzékenyítő fesztiválján Szalai Kriszta Maradjunk annyiban! című monodrámáját is láthatja a közönség, amelyet maga a színésznő írt egy hajléktalan asszony élettörténete alapján.
– Autóban ültem, és a rádióban egy 62 éves, 26 éve hajléktalan nő beszélt magáról – mondja a színésznő – Annyira magával ragadott a beszélgetés, hogy képtelen
voltam kiszállni az autóból. Csak hallgattam a nőt, aztán elhatároztam, hogy megkeresem. Már akkor eldöntöttem, hogy színdarabot írok az életéből, de arra gondoltam, az nem elég, ha csak meghallgatom a történetét: meg kell tapasztalnom, milyen az utcán élni, mert csak így tudom hitelesen megírni a monodráma szövegét.
A hajléktalanság nem idegen Szalai Kriszta számára, hisz már nyolcadik éve, minden december 27-én megszervezi a Blaha Lujza téren a morzsapartikat. Ennek lényege, hogy a karácsonyi lakomák után megmaradt ételekkel és friss finomságokkal az emberek közösen tartanak karácsonyt a hajléktalanoknak.
– Öt napot töltöttem az utcán – folytatja. – Ez idő alatt megtapasztaltam, milyen reményvesztetten és kilátástalanul él a legtöbb hajléktalan. Találkoztam mérnökkel, cukrásszal, tanárral, akik egykor ugyanúgy éltek, mint a társadalom nagy része. Három nap alatt megírtam a monodrámát. Számomra ez egy igazi El Camino volt. Ha valaki az élete nagy kérdéseire keresi a választ, szerintem nem kell több száz kilométert gyalogolnia. Elég, ha egyszerű ruhát ölt, és megpróbál pár napot túlélni az
utcán, pénz és segítség nélkül. Abban biztos vagyok,hogy mindenre megkapja a választ, kitisztul és cselekedni akaró emberként ébred.
Lakatosné Jutka, akinek az élete alapján a monodráma készült, minden előadáson jelen van. Előadások után a színésznő és Jutka beszélgetnek a közönséggel.
Jutka az első előadás bevételéből kapott egy fogsort. Ettől önbizalma lett. A nézők szeretete, az érdeklődés által pedig végre embernek érzi magát. – mondja Szalai Kriszta.
Az előadást mi még nem lttuk, ezért Péterfy-Novák Éva írónő Facebook-bejegyzésével szeretnénk a veszprémi színházkedvelők figyelmébe ajánlani.
Péterfy-Novák Éva a következőket írta:
Majd egy éve akartam már látni. Majd egy éve halogattam. Nem tudom miért, talán csak gyávaságból. De persze az is lehet, hogy valamiféle ócska szemérem tartott vissza. Talán csak nem akartam azt érezni, hogy nekem milyen jó, én milyen szerencsés vagyok.
Aztán a lányom egyszer csak közölte, hogy megvette a jegyet, nincs kifogás, színházba megyünk.
Készültem rá. Elolvastam mindent, hogy felkészült legyek, hogy értsem, tudjam: miről szól, hogy semmi ne érjen meglepetésként, és ne hatódjak meg túlságosan. De a gyomromban a zsibbadás már az első mondatnál azt jelezte, hogy minden egyes szó belém ég. Hogy ez egy meghatározó este az életemben. Hogy boldog vagyok, amiért elhozott magával a lányom. Némán, szinte megbénulva ültem végig.
És nem, nem az volt az érzésem, hogy nekem milyen szerencsém van, hogy de jó, amiért fűthető az otthonom, de jó, hogy van villany és meleg víz. Nem ezt éreztem. Megrendülést, megértést éreztem, és még valamit. Reményt. Reményt, hogy nem vesztünk még el teljesen. Hogy azok a fények, amiket szalai kriszták gyújtanak, mutathatnak nekünk valamit. Emberséget, szeretetet, segíteni akarást.
Segítsetek, segítsünk, hogy minél többen lássák ezt a fantasztikus előadást! Középiskolákban, egyetemeken, vidéki kultúrházakban kötelezővé tenném.
Mert kell nekünk, mint egy falat kenyér.
[stextbox id=”warning”]
Érzékenyítő fesztivál, április 24–27.
Könnyűzene, színházi előadások, megható személyes történetek, táncelőadás, valamint a látottakat feldolgozó beszélgetések egyaránt szerepelnek a fesztivál műsorán.
Program:
Tiszta érzelmek, zavaros kapcsolatok – Pilát Gábor előadása
Burok – A táguló idő összehúzódásai
A fesztiválon fellép a NemAdomFel Együttes, beszélgetés zajlik Fekete Ádámmal, továbbá megtekinthető lesz egy kihívással élő – down-szindrómás – kortárstáncos előadása.
[/stextbox]
