A szegénység problémájának felvállalása és értelmezése kulcskérdés lenne. Mert akkor lehetne változásokat elindítani, ha értenénk az okait, az összetettségét – L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány létrehozója és motorja írta ezt annak apropóján, hogy ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja. L. Ritók Nóra írását teljes terjedelmében közöljük.
Az ENSZ közgyűlése 1992-ben október 17-ét nyilvánította a szegénység elleni küzdelem világnapjává. Persze előtte is létezett a szegénység, az emberiséghez mindig is hozzátartozott ez a fogalom – sok más mellett természetesen, amiből talán a környezetvédelem bír még ekkora, globális jelentőséggel. A pénz mozgatta folyamatokban a történelem sok területen értelmezi a szegénységet, a gyarmatosítás, rabszolgaság, az egyházak, a háborúk, a világhatalmak, a harmadik világ stb. egész világot meghatározó viszonylatán át az egyes országokban megjelenő specifikumokig.
A szegénység marad az emberiséggel, de az értelmezések, a viszonyulások változnak. Szerencsére. Globálisan is és az országokon belül is. Az, hogy a szegénység ellen lehet küzdeni, lehet úgy irányítani a folyamatokat, hogy csökkenjen a mértéke, ma már világos mindenhol, de a gazdasági érdekek, mint mindig, felülírják ezt is.
Azt hiszem, ezért küzdelem ez. Ráadásul egy rendkívül összetett küzdelem, amiben a szegénységhez láncolt egyéb hatások lassan élhetetlenné teszik körülöttünk a világot. Mert a szegénységben olyan átörökítő tényezők vannak, melyek örökre ott tartanak a tudatlanságban, az érdekérvényesítés hiányában, a bűnözésben. A szegénység nem teszi értelmezhetővé a környezetvédelmet sem. A szegénység beágyazódik a társadalomba, ezer szálon kötődve mindenhez. Minden, ami a szegénységhez kapcsolódó probléma és ami folyamatosan, egyre nagyobb mértékben termelődik újra, egyre nagyobb költséget jelent az országoknak.
A szegénység problémájának felvállalása és értelmezése kulcskérdés lenne. Mert akkor lehetne változásokat elindítani, ha értenénk az okait, az összetettségét. De mindig azt érzem, ezt valami személyes döntésnek tekinti a politika, és nem ismeri el, hogy ebben állami felelősség van, mögötte pedig érdekek vannak. Jól látszik ez a prioritások meghatározásában. Az oktatás esélykiegyenlítővé tétele például sok pénzt igényelne. Igaz, hogy az nagy változásokat hozna, de hosszú távon. Az érdekek pedig mindig rövid távúak. És gazdasági kötődésűek. Gyors pénzt ma a beruházások hoznak és nem a humánerőforrás fejlesztése. A beruházásokat viszont, legyenek azok gazdaságélénkítő típusúak is, szakemberek nélkül nem lehet működtetni. A szakembereket pedig az oktatás adná. Ami nem hagyja a szegénységbe zártan a gyerekeket. Elpazaroljuk az erőforrásokat, közben pedig növekednek a kiadások, melyek a gondok orvoslásához kötődnek.
Én azt látom, lehetne tenni a szegénység ellen. Sokkal többet, mint amit a civil szervezetek tesznek itthon és szerte a világban.
A múltkor beszélgettem a szegénység egy szegmenséről valakivel, aki most döntéshozói szinten érdekelt. Meghallgatta, amit mondtam, láthatóan nem mondtam újat neki. Bólogatott és azt válaszolta: igen, értem. Majd rövidre zárta: jelenleg erre nincs politikai szándék.
Azt hiszem, ez a baj.
Marad tehát a küzdelem. Küzdelem a szegénység ellen, tovább. Nekünk, civileknek.
