Ma van a szociális munka napja. Olvassák el egy szociális munkás, Meleg Sándor gondolatait a hivatásról! Idén Meleg Sándor és Setét Jenő kapták a Szociális Munka Napja Konferencia az év Szociális Szakembere és a Szociális Szakma Érdekképviseletéért díjakat.
A szociális munkás furcsa egy szakma, különleges entitás – egyszerre minden és egyszerre kicsit semmi.
A szociális munkás dolgozik egyénekkel, párokkal, családokkal, csoportokkal, közösségekkel és egy kicsit az egész társadalommal.
A szociális munkás ott lehet a még meg nem született gyermek védelmében, végigkísérheti a gyerekkort, segíthet a felnőttkor problémáinak megoldásában, és dolgozhat az idősek körül.
A szociális munkás kicsit minden – ha kell, akkor egy kicsit jogász vagy pszichológus, ügyintéző, tanár vagy polgárjogi aktivista (meg informatikus, anyagbeszerző, könyvelő és legfőképp varázsló).
A szociális munkás az lehet, ami éppen hiányzik a boldoguláshoz, mikor mire van szükség.
Ugyanakkor a szociális munkást sokan nem kedvelik. Miért?
Mert a szociális munkás azzal dolgozik, amit nem akarunk látni, amivel nem akarunk szembesülni: a rosszul működő családokkal, eltékozolt életekkel, gyermekkorban megnyomorított sorsokkal, az egyén rossz döntéseivel és annak következményeivel, a társadalmi ideálképből kilógó emberekkel (pl. hajléktalanokkal, szenvedélybetegekkel), a generációról generációra öröklődő nyomorral, a fogyatékosság vagy más betegség okozta egyéni és családi küzdelmekkel, a reménytelen eladósodottsággal.
A szociális munkás azzal dolgozik, amit a társadalom nem szívesen lát – nem szívesen látjuk önmagunk gyarlóságát, a hibákat, a rossz döntéseket, azt, hogy a világ nem csak mosolygó szemű háromgyerekes keresztény családokból áll saját házzal és két terepjáróval nemzeti szalaggal átkötve. Sőt, a világ leginkább nem ebből áll. De annyira kapaszkodik a társadalom az elé vetített ideálképekbe, hogy nem tűri a szembesítést, lassan magát a problémákat sem tolerálja.
Sajnos emiatt egyre kevesebb a szociális munkás, aki még dolgozik, az pedig egyre fáradtabban küzd. Mondhatni kihalófélben lévő veszélyeztetett létforma a miénk.
A társadalmunk nem tökéletes, és valószínűleg soha nem is lesz az, de a szociális munkások segíthetnek abban, jobb a világ egy kicsit jobb legyen. Mert a problémákat nem oldja meg a büntetés, a fenyegetés és a vétkesek sorsukra hagyása.
Ezért meg kellene becsülni a szociális munkásokat!
[stextbox id=”warning”]Egy kezdeményezés, amely a szociális munkások megbecsüléséért indult.[/stextbox]
