Nem tudtam örülni a terasznyitás napján összeverődött tömegnek. Mi lesz ebből két hét múlva? Vége lesz-e a járványnak valaha, vagy ideje hozzászoknunk a végtelenített világvége helyzethez?
Rosszul vagyok a teraszokon összeverődő fiatalok tömege láttán. Nagy részük még be sincs oltva, de aki igen, az is csak az első vakcinát vette fel, tehát még nem védett teljesen. Ha végigsöpör rajtuk a fertőzés, a helyzet gyorsan rosszabbra fordulhat.
Egyébként Dél-Afrikában is megjelentek ennek az átkozott vírusnak a variánsai, amelyek ellen nem védenek a jelenleg hozzáférhető vakcinák. Csak ne legyintsünk, hogy az messze van, mert már Romániában is kimutatták a dél-afrikai mutáns jelenlétét. Ennek a vírusnak rengeteg variánsa van, angol, japán, New York-i stb.
„Az angol variáns esetében a tüskefehérjében bekövetkezett mutáció azt idézte elő, hogy a vírus sokkal könnyebben tud az emberi sejtekhez kapcsolódni, aminek következtében sokkal fertőzőbbé is vált – el is terjedt pár hónap alatt az egész világon. A dél-afrikai variáns pedig azt érte el, hogy mutációk következtében majdnem teljesen felismerhetetlenné vált az immunrendszer számára” – olvasom a Magyar Narancs cikkében, amely a New England Journal of Medicine-re hivatkozik.
„A jelenleg hozzáférhető vakcinák az eredeti, vuhani variánsból indultak ki, s ez ellen biztosítanak 80–90 százalékos védelmet. De ez a fránya vírus menet közben azt tette, amit tennie kellett a saját fennmaradásához és túléléséhez, vagyis megváltozott – és pont úgy, ahogy nekünk a legrosszabb” – fogalmaz a cikk. Adódik a kérdés: ha így van, akkor minden kezdődik elölről? Soha nem lesz vége? Ideje hozzászoknunk a végtelenített világvége helyzethez?
A kutatók keresik a vakcinát, amely minden variáns ellen véd, de mire kidolgozzák és elkészül, addigra már belezakkanunk a világvége hangulatba. Vagy hozzá kell szoknunk, hogy a bizonytalanság lenne a normális létállapotunk?
Rajtam kezd elhatalmasodni a pánik. Pláne hogy minden nap újabb halálesetekről hallani, olvasni. Magyarország világelső a koronavírus járványban elhunytak lakosságarányos számát tekintve. Magyarázhatják a statisztikát különféle szemszögből, ahogyan magyarázzák is, hogy nálunk más a metódus stb. Ám ha józan paraszti ésszel megnézi az ember, hogy míg a szomszédos országokban naponta harmincan halnak meg Covidban, miközben nálunk kétszázan, akkor a fejéhez kap. Nagyon nagy a baj. Egyrészt a hazai lakosság egészségi állapotával, másrészt a kórházak szakszemélyzetével. (A kettő akár összefüggésbe is hozható.) Pontosabban a szakápolók hiányával.
Hivatalos adatok nincsenek arról, hogy Magyarországon milyen a túlélési arány a lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos betegek között, de napvilágra került a Magyar Orvosi Kamara Pintér Sándornak címzett levele, miszerint egyes kórházakban akár 95 százalék is lehet a halálozási arány az invazív lélegeztetést igénylő betegek körében. Angliában dolgozó magyar orvosok nyilatkozataiból tudni, hogy náluk az intenzív osztályon egy ápolóra legfeljebb három beteg juthat, miközben nálunk 10–15, vagy 20. Angliában ezért megtehetik, hogy csak a legvégső esetben folyamodnak altatásos lélegeztetéshez, előtte más, humánusabb módokkal próbálkoznak kitartóan. Mivel ezek az úgynevezett noninvazív módok rendkívül munkaigényesek, kellő számú szakápoló szükséges hozzájuk. Magyarországon is nagyon gyorsan pótolni kellene a hiányzó szakápolókat a saját jól felfogott érdekünkben.
A világ így ér véget, nem bumm-mal, csak nyüszítéssel – T. S. Eliot már régen megírta. Szűkölünk és szurkolunk, hogy visszakapjuk a régi életünket, amelyben újra szabadon élhetünk, fertőzésveszély és karantén nélkül utazhatunk, félelem nélkül megölelhetjük a gyerekeinket, unokánkat, beülhetünk egy színházi előadásra, vagy kiülhetünk egy kávéra. Mégis megrémiszt ez a hirtelen nyitás, ami a négymilliót közelítő átoltottsággal kezdődött. A terasznyitás napján Budapesten olyan tömegek indultak meg és olyan lendülettel, mintha nem lenne holnap.
Van mitől tartani, sok a bizonytalan, változó tényező, senki sem tudja megmondani, mi jön, hogyan alakul a járvány, de a meccs nincs elvesztve. A legrosszabb variáció a végtelenített világvége. Amitől olyan sok jót azért nem kell várni.
Fotó: euronews.com
