Mea culpa Momónak!
Azért emlékszem ám az egy évvel ezelőtti nagyon csúnya kommentekre, amikor eldőlt, hogy a Momir Ilić – Gulyás Péter-edzőkettős veszi át a Telekom Veszprém férfi-kézilabdacsapatának szakmai irányítását. Magam csak annyit jegyeztem meg ezzel kapcsolatban – az internet nem felejt –, hogy illik megadni az esélyt az új stábnak.
Merthogy David Davis elküldésekor már nem maradt más alternatíva, hogy másokat ültessenek a kispadra. Nagyjából az ebben döntést hozók sem reménykedtek abban, hogy akár kiemelkedő szereplést is összehozhatnak a szakemberek a csapattal. A Bajnokok Ligájának Final Fourba jutását nem tették kötelezővé a csapatnak. Ami azért Veszprémben, ilyen kiváló körülmények mellett valóban fejcsóválásra adott okot. Igaz, ha mégsem sikerült volna, hivatkozási alapnak feltétlenül alkalmas indoknak számíthatott. Viszont elvárásként fogalmazódott meg a Magyar Kupa megvédése és a Pick Szegedtől a bajnoki cím visszahódítása.
És most itt állunk könnyes, kisírt szemmel a boldogságtól. A három meghatározott pontból egy már megvalósult, a nem kötelező feladat is behúzva. És a bajnoki cím visszahódítása is abszolút karnyújtásnyira van a Telekom Veszprémnek. Ezért aztán valóban mea culpa Momónak, Gulyinak és a csapatnak. Már azoktól, akik nem bíztak bennük.
Hihetetlen nagy munka van ebben, és bár sok klasszis játékosa, kézilabdázója van az együttesnek, korábban nem csapatként működött a közösség. Ráadásul az összevissza igazolások miatt nagyon „vérzékeny” volt, és maradt a védekezés a kezdeteknél. Az ellenfelek ezt kivideózva, kihasználva tudták, hová és kihez kell menni gólt lőni. Ennek volt következménye, hogy bizony jó néhány megdöbbentő vereséget is elszenvedett a Telekom Veszprém a csoportkörben. De viszont mindenkit legyőztek, aki számít ebben az elit mezőnyben (a Párizst oda-vissza), ami azért jelzés értékű volt. Méghozzá azért, mert a közösség újra egy irányba, egymásért húzott.
A soknemzetbelieket tudta összefogni az edzőpáros. De ami a legfontosabb: motiválni a játékosokat. Meggyőzni őket arról, hogy a reális tervek és a távolinak tűnő álmok is megvalósíthatók. Nagy nehézségek árán sikerült nagyjából összerakni a hármas védők körüli játékot, amellyel stabilabbá vált a védekezés, amelyből rengeteg lerohanásos gólt tudott lőni a támadó szekció. Így jutottak most odáig, hogy az utóbbi évek legsikeresebb évét zárhatják a fantasztikus szurkolótábor támogatásával. Vagyis: újra lehet „hármasugrás”, mint 1992-ben volt.
Mert hol is tartunk most? Magyar Kupa cím megvédve. Bajnoki arany visszaszerzése a Pick Szegeddel szemben már „sül”. Kölni repülőjegy zsebben. És mi lesz ott? Senki sem tudja. Maradjunk annyiban, hogy ha a Veszprém, Kielce, Kiel, Barcelona négyes küzd a Final Four trófeáért, nem a Telekom Veszprém a legesélyesebb a félkarú trófea végső elhódítására. De ez egyáltalán nem baj! Sőt, akár ki is jelenthető: nem elvárás a Bajnokok Ligája megnyerése. Akár ez újra jó ómen is lehet.
Komolyra fordítva: a hetedszer Final Fourba jutott Veszprém még sohasem győzött Kölnben a döntőben. Még akkor sem, amikor a legesélyesebb csapatként érkezett Németországba. De számos példa igazolja a torna történetében, hogy a kevésbé esélyes nyerte meg a trófeát. Abszolút nem bánnánk, ha így lenne! Sőt…
Donát Tamás
Fotó: EHFtrophyGettyImages
