Cigányokról, állami gondozottakról, munkásokról, egykori rabokról forgatott. Az élet legkisebb, legszemélyesebb eseményében is képes volt megragadni a társadalmi összefüggéseket, és képes volt akár dokumentum-, akár játékfilmen átadni azt a közönségnek. Gyarmathy Lívia 90 évesen hunyt el.
A világ filmrendezőinek alig egy százaléka nő. Gyarmathy Lívia ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Nem volt harcos feminista, őszintén vallotta, nyilván a konyha miatt is kevesebb a női filmrendező, akiknek munkáiból nem állapítható meg feltétlenül alkotójuk neme. Őszintén elmondta, hogy a család körüli teendők leginkább a nőkre várnak. Azt, hogy képesek egy szimfonikus zenekarhoz hasonlító stábot irányítani, soha nem vonta kétségbe, és csak mosolygott férfi kollégáin, amikor erről viccelődtek. Pedig egyébként határozott volt, mindenkivel képes ütköztetni véleményét. Persze csak a fontos dolgokról.
Kísérleti osztályban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Azt gondolták anno, diplomával a zsebükben másként filmeznek majd a diákok. Így lett. Gyarmathy Lívia vegyészmérnöki oklevéllel, két év textiliparban lehúzott műszakozás után állt a stábok élére. Rögtön hatalmas sikerrel, első dokumentumfilmjével, az állami gondozott fiatalokról díjat nyert. Azután kipróbálta a játékfilmezést is, az Ismeri a Szandi mandit? fanyar humora, iróniája, a szereplők (Dajka Margit, Kiss Manyi, Schubert Éva, Schütz Ila, Sztankay István) nagyszerű alakítása felejthetetlenné tették.
Nevét mégis a Recsk filmmel kapcsolják össze a legtöbben. Férje, a szintén filmrendező Böszörményi Géza maga is tábor lakója volt. A rendszerváltás előtt a vetítések után döbbent csönd fogadta az alkotókat. Volt, hogy húsz évig dobozban állt egy filmje, mert az egykori vérbíró a forgatás után visszavonta beleegyezését.
Két évtizeddel ezelőtt Gyarmathy Lívia az év legjobb európai dokumentumfilmjének járó Európa Filmdíjat A mi gólyánk című 30 perces alkotásért kapta. A félórás, „néma” film a Somogy megyei Mesztegnyőn télre ottrekedt gólya és a falusiak között kialakuló különleges kapcsolatról, a mitologikus jelentést hordozó madár és a megmentésére szövetkező emberek kapcsolatát mutatja be.
Számtalan elismerése mellett (Kossuth-, Balázs Béla-, életműdíj) annak örült a leginkább, hogy valamit valóban jól csináltak férjével, ha lányuk is az ő szakmájukat választotta. Böszörményi Zsuzsa pályája varázslatosan indult, 1991-ben az Egyszer volt, hol nem volt… című filmjével elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó diák Oscar-díjat. Később a legjobb európai dokumentumfilm díjat – hasonlóan édesanyjához. Jókat derültek „különc” családjukon: három filmrendező három Balázs Béla-díjjal… Ilyen valóban nem volt még a magyar filmtörténetben. Mostantól mindhárman már csak filmkockáikon élnek.
Fotó: vg.hu
