Talán nincs is szebb és zavartalanabb ajándéka a húsvétnak, mint hogy kirándulunk, visszajárunk a környékbeli ismerős helyekre, ahol igazából senkit sem ismerünk, csak a tájat. A Balaton-felvidék a maga csendes módján húsvétozik, lovak téblábolnak a karámokban, családok bicikliznek, mások futnak. Sokan a Liliomkertben kötnek ki, a káptalantóti húsvéti piac kihagyhatatlan.
A gyerekek is imádják ezt a helyet, sok a látnivaló, kutyák, régi játékok, kindertojás-figurák, egy-egy falat süti.
Kalózfejkendős, frakkos, kalapjukon két tollat viselő, két bottal járó öregurak észrevétlenül vegyülnek el a húsvéti piac tömegében. De azért látom, hogy a gyerekek kikerekedő szemekkel kiszúrják őket.
Felírok néhány apró, jó dolgot, amelyek kellemesen érintik a liliomkerti nézelődőt: csodás házi készítményeket árulnak, köztük kecskesajtot, meg olyan egyszerű süteményt, amilyent csak a nagymamám tudott sütni. De van itt kovászos kenyér, medvehagyma és mindenféle más, helyben termett zöldség és gyógynövénykészítmény. Homoktövislé. (A fokhagymalevet ezen a húsvétvasárnapon hiába kerestük, helyette legális kenderkészítményeket kínálgattak, hogy egészségesek maradjunk.)
Jó az is, hogy szabadon lófrálhatsz, különös emberekkel ismerkedhetsz, beszélgethetsz idegenekkel, nincs szájkosár kutyáknak se, legfeljebb póráz, virágzó gyümölcsfák alatt fogyaszthatod el a zacskóból előhúzott, medvehagymával fűszerezett lángost, színes abrosszal leterített asztalnál. Nem kell viselkedni, simán kézzel nyúlhatsz az ételhez és beleihatsz a társad italába.
A Liliomkert olyan hely, ahol képes az ember hosszasan elidőzni és nézelődni, pláne, ha megiszik egy pohár portóit. Az idei húsvéti piac kicsit fázósra sikeredett, a 7-8 fok délben nem éppen tavaszi meleg.
Az árusok szerint feleannyian látogattak ki idén, mint egyébként szoktak és kevesebb pénzt költöttek. De azért akadtak jó vételek. Egy német házaspár betonkádat vett, éppen fuvarért telefonálgatott látványosan a piac közepén. Mások megelégedtek egy fából faragott kis sámlival, zöldsalátával vagy fügefával. Innen senki nem megy haza üres kézzel.
Miért szeretjük a Liliomkertet ennyire, hogy rendszeresen visszajárunk? Az első válaszom: mert stílusa van. A második: mert kezdjük úgy érezni, hogy közünk van hozzá.
A szerző fotói
