A Latinovits–Bujtor Játékszín bérletes előadásai között szerepel Bálint András Szerb Antal-estje. Az öt előadás mindegyikére elfogytak a jegyek már hetekkel ezelőtt. Mi a második előtt ültünk le beszélgetni a Radnóti Színház egykori igazgatójával, több mint hetven színházi előadás és közel száz film szereplőjével.
Szerb Antal száz verse. A cím megtévesztő. Nem száz vers hangzik el, hanem egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő, végtelenül szerény és éppannyira csodálatos író-olvasó-szerkesztő-fordító-tanárember elevenedik meg a színpadon – olvasható az előadás beharangozójában. Ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy Bálint András előadása közben hol a könnyeinkkel küszködtünk, hol kibuggyant belőlünk a kacagás. Egyszóval katarzis volt.
– Szerb Antal Száz vers című kötete folyamatosan jelen volt/van az ön életében, vagy időnként előveszi?
– Nincs folyamatosan jelen az életemben. Deák Krisztinával, a feleségemmel Olaszországban utazgattunk, azt hiszem, öt éve, és pontosan azokon a helyeken jártunk, ahol Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág játszódik, Sienában, Gubbióban, Ravennában. Akkor eldöntöttem, hogy a Száz versből az utazás után összerakok valamit, és mintegy villámcsapásként eszembe jutott: hát persze, nekünk megvan otthon ez a kötet, az első, az 1944-es kiadás.
– Az est összeállításakor miben segített a felesége, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy ön remek dramaturg és jó szerkesztő?
– Az elmúlt negyven évben, mióta együtt vagyunk, sokszor dolgoztunk együtt filmen és színházban. Másrészt közös volt az utazás élménye. Magának az estnek az összeállítása az én dolgom volt. Elkezdtem könyvtárba járni. A Petőfi Irodalmi Múzeumban megkerestem a Szerb Antalról szóló anyagokat. Havasréti Józsefnek van egy nagyon jó, nagyon alapos monográfiája Szerb Antalról. Mindig úgy szokott történni, hogy amikor összerakok valamit, azt a Krisztának olvasom fel először, ő az első hallgatóm. Kiderült, hogy a szöveg nagyon rendben van, jók a részletek, a versek. Akkor ő azt kérdezte: de mitől lesz személyes? Nincs benne nagyon sok személyes élmény, de pont a bevezetőben igen: például a szüleim könyvtára. A színpadi megvalósításra nagy tervek voltak, Kriszta mindenféle vetítéseket képzelt el, de a színháznak mindezekre nem volt pénze. Budapesten egy nagyon kis stúdióban zajlik ez az est. Kriszta ötlete volt a zenei aláfestés is. Hogy legyen benne Purcell meg Glucktól az Orfeusz és Euridiké. Szintén az ő javaslata volt, hogy fehér krétával írjam föl a költők nevét, piros festékkel (vérrel) pedig Szerb Antalét. Hozzáteszem: itt, Veszprémben, ebben a térben jobban működik az előadás, mint a budapesti kis próbateremben.
– A Rózsavölgyi Szalonban látható Bálint + Jordán = 160 is nagyon személyes.
– Én azért mindig személyes voltam az önálló estjeimen. Csináltam a Radnótit, a Márait, a Babitsot. Arany Jánossal is személyes voltam. Amikor én ezekhez a nagy magyar költőkhöz nyúlok, akkor mindig nagyon személyes vagyok. A Bálint + Jordán = 160 egy barátság története Molnár Ferenc írásaival átszőve. Tudja, ha az ember már nem egészen fiatal, akkor van mire emlékezni.
– Az előadást nézve az jutott eszembe: mennyire nem változnak a dolgok az idők folyamán. Anno az egyház nem állt ki a zsidók mellett, és most sem áll ki semmilyen kisebbség mellett. Vagy egy kicsit kitekintve: Ady 120 évvel ezelőtt írt versei és cikkei tűpontosan vonatkoznak a mai életünkre is. Ön szerint miért van ez így? Miért nem tanulunk a történelemből, a múlt hibáiból?
– Pontosan ez volt a szerkesztői szándék. Örülök, hogy ezeket kihallotta belőle! Meg hát a magyarság és Európa viszonya, ugye. Erről is csodálatosan ír Szerb Antal. Nyilván okkal válogattam bele. Ő isteni tanár volt, szórakozott és szórakoztató professzor. Egyik kedvenc gondolatom, amit Heinéről írt: „Vallotta, hogy a tekintély és a szabadság örök küzdelmében a tekintély híveinek van egy nagy előnyük a szabadság híveivel szemben. Egymást kevésbé kritizálják, mert megvédi őket egymás tekintélye, míg a szabadság híveit semmi sem védi meg egymás szabad kritikájától.” Ennél aktuálisabb állítást a mai magyarországi politikai helyzetről nem találunk.
– Hány verset tud fejből?
– Keveset. Nekem nincs repertoárom. Jó, hát diákkoromban nyilván megtanultam egy rakat József Attilát, Radnótit, és ezeket ma is tudom. Az esten elhangzó verseket is persze. Azért beválogattam néhányat, amit már korábban tudtam. Verlaine-től az Álmodom egy nőről már szerepelt egy műsoromban, vagy a Kóborlásaim Rimbaud-tól.
– Mit olvas mostanában?
– Képzelje, most a Háború és békét. Először olvasom. Megjelent egy új fordítás. Ezt hoztam Veszprémbe is. Körülbelül a felénél tartok, és isteni! Meg hát egy Kosztolányi-estre készülök talán. Mindig azt mondom, hogy ez lesz az utolsó önálló estem. Volt már egy Kosztolányi-estem a Radnótiban 1981-ben. Elővettem, és persze most már más érdekel. Akkor én voltam a bús férfi, a harmincéves Kosztolányi. Most az „öreg” Kosztolányira vagyok kíváncsi, csak 51 évet élt, akit egész életében foglalkoztatott a halál. Kilencéves volt, amikor a nagyapját látta holtan. Ha lesz ebből est, akkor el is fogom mondani A szegény kisgyermek panaszait, „Azon az éjjel / az órák összevissza vertek”.
Vezető képünkön Bálint András. Forrás: Magyar Hang. Többi fotó: Veszprémi Petőfi Színház
