Zenével, különleges felvételekkel csábítjuk olvasóinkat, ha nem is ünneplésre, de némi elmélázásra a magyar kultúra napján. Kölcsey megzenésített alkotásának első rögzítését 1905-ből gramofonlemez őrzi, 1930-ból pedig filmkockák. A százéves felvételeken a nemzeti fohász a recsegő hang ellenére is megható.
A digitális technikának köszönhetően évszázadokat járhatunk be néhány kattintással. A férfiakat illette az elsőség joga: 1905-ben, a hazai hangrögzítés kezdetén a Magyar Királyi I. honvéd zenekar „muzsikálta” lemezre a himnuszt.
A zenekari megszólaltatás után következett az Operaház férfikara.
A nemzeti fohász első filmkockáit is az Operaházban forgatták, de 25 évvel később, még az első magyar hangosfilmet megelőzően. Egy amerikai filmstáb, a Fox Movieton készített kisfilmeket Budapesten a Fox világhíradó számára. (A magyarországi születésű William Fox 1926-ban hangosfilmhíradók készítésével indult el világhódító körútján, néhány év alatt 34 ezer mozija játszotta filmjeit.)
1929 decemberében az osztrák származású Hans von Pebal operatőr és csapata először Horthy kormányzót vette filmre, aki kiváló angolsággal foglalta össze az ország vonzerejét. Az amerikaiak egy-egy jelenetet általában három kameraállásból rögzítettek, majd a nyersanyagot már másnap útnak indították az Újvilág felé, ahol a vágást követően mozik ezrei játszották a párperces kisfilmeket.
Az amerikai moziközönség java vélhetően sosem hallott Magyarországról. Horthyék a csikós-puszta-gulyás romantikával igyekeztek a turizmust megtámogatni. A filmesek bemutatták a gödöllői vadaskertet, a cigány hegedűsfiút, mellette viszont a stáb 1930. január 10-én nagy sajtónyilvánosság mellett látogatott az Operaházba, hogy a Bánk bán és a Hunyadi László balettbetétjeit rögzítsék, egy hét múlva pedig a Himnusz a színház énekkarának közreműködésével. A kilencventagú kórusból csupán húsz kiválasztott állhatott a kamerák elé egy festett felhős háttér előtt. A jelmezek inkább a szegény, megtört Tiborcot idézték, viszont a hölgyek nagyestélyiben tündököltek az első sorban. Az énekesek teljes átéléssel szólaltatták meg a nemzeti fohászt, a filmen három kameraállás is mutatja őket, az ellentmondásos beállítás ma mégis távolságtartásra késztet.
A filmhíradók jó részének nyoma veszett, de az is lehet, hogy még nem dolgozták föl. Szerencsére több Magyarországon forgatott nyersanyag megtalálható az 1980-ban a Twentieth Century Foxnak adományozott Fox Movietone News gyűjteményben.
A himnuszos felvételt egy amerikai egyetemi honlapon véletlenül fedezték fel, azóta sokan megosztották a YouTube-on.
Vezető képünkön: Hans von Pebal az első hangosfilmet forgatja a gödöllői vadaskertben. Fotó: europeana.eu