Sokadszorra is beigazolódott Székely Éva örökbecsű mondása, legendás könyvének címe: Sírni csak a győztesnek szabad. Sokan megkönnyeztük a magyar férfikézilabda-válogatott fantasztikus győzelmét a portugálok ellen (30–27), amellyel nemzeti együttesünk 12 év után ismét ott lesz a nyári olimpián, Párizsban.
A sorsdöntő összecsapás utáni eufória és katarzis hangosan vagy csendesen, de megríkatta azokat, akik szeretik ezt a sportágat, a csapatot, mert átérezték, hogy milyen kudarcok, csalódások után ért ismét célba a férfikézilabda-válogatott.
Fantasztikus pillanatképeket tárt elénk az M4 televízió élő közvetítésének rendezője. Amikor Lékai Máté felesége, Kiss Ramóna arcát a kezébe temetve aggódott a megsérült férjéért. És amikor az utolsó gól után Noé kisfiúkkal ölelkeztek a boldogságtól. Vagy amikor Mikler Roland kapustársa, Bartucz László legutolsó bravúrja után a fejét fogta, majd elsírta magát, hogy ez tényleg igaz. Hiszen megadatott neki, hogy olimpiai részvevőként zárhatja le válogatott pályafutását. Ez ikergyermekei keresztapjára, Lékai Mátéra is vonatkozik, aki klasszis teljesítménye után hosszan feküdt a pályán arccal lefelé, mozdulatlanul.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány, a „családfő” szintén hosszú ideig könnyezett a bravúr után. Elmondta: olyan sok szépet kapott a veszprémi évei alatt, hogy ebből a szeretetből szeretett volna visszaadni valamit, hiszen a gyerekei is itt születtek. Néztem ezeket a képeket, és persze, hogy elérzékenyültem, papírzsepivel a kezemben.
Ezt fokozta a két olimpiai ezüstérmes szülő, Kökény Bea és Imre Géza meghatottsága. Mert a fiuk, Imre Bence teljesítménye világszám volt. Naná, hogy együtt sírtunk velük. Ám ekkor jött az újabb csoda. A Fradiban kézilabdázó 21 éves fiatalember, aki kilenc lövésből kilenc gólt szerzett, nagy szerényen, illedelmesen azt mondta: örül, hogy az idősebb játékosoknak nem ez volt az utolsó meccsük válogatott mezben, hanem ott lehetnek az ötkarikás játékokon. Bencével kapcsolatban azonnal átvillant rajtam, hogy a társai szépen „rátolták a háromajtós szekrényt” a gyerekre. Neki csinálták meg szélre a ziccereket, vele lövették a sorsdöntő hétmétereseket. Ő pedig „beverte” az összes lehetőségét. Nem véletlenül viszi nyártól a csapatába a német THW Kiel. (Onnan viszont már nehéz lesz veszprémi játékosnak lenni.)
Frenetikus volt a magyar válogatott portugálok elleni produkciója. Többször is sikerült nehéz helyzetből fordítaniuk. Mert voltak szenzációs kapusbravúrok, remek egyéni teljesítmények, egymásba kapaszkodások. De legfőképpen hit, erkölcsi és morális tartás, amely igazi csapattá kovácsolta a közösséget. Ennek jutalma, hogy 12 év után ismét olimpián láthatjuk a férfikézilabda-álogatottunkat a 12-es mezőnyben. Európából ott lesz Franciaország, Dánia, Norvégia, Svédország, Németország, Spanyolország, Szlovénia, Horvátország és Magyarország is.
A magyar–portugál nem csak azt bizonyította újra, hogy sírni nem csak a győztesnek lehet. Ott lebegett az is az utolsó pillanatig, hogy a sikert a kudarctól valóban csak egy hajszál választja el. És persze az is, hogy a sport alapja csupa érzelem. Ezért aztán szívesen könnyeznék a női válogatottért is, amelyik áprilisban játszik a párizsi küldetésért…
A vezető képen a magyar csapat ünnepel, miután megnyerte a férfikézilabda olimpiai selejtezőtorna Magyarország–Portugália mérkőzését a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban március 17-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Donát Tamás
