Levet kaptam Ostástkától! Ahogy nagyanyám mondaná, igazi „békebeli” levelet, klasszikus sárga borítékban, amelynek a bal sarkában határozott vonalakkal, vastag fekete filctollal a feladó neve: Medve Zs., alias Ostástka.

Kellő tisztelettel ültem neki a levél bontásához, nem sejtvén, milyen kemény meló vár rám. Van az az ezüstszínű elegáns papírvágó kés, amivel anno finom úrilányok a szerelmesleveleiket bontották. Ezzel kezdtem, de nem vált be. Kiderült, hogy alias Ostástka levele atombiztos csomagolásban érkezett, gondosan körüldédelgetve valami durván erős, átlátszó csomagolószalaggal – nem ám valami celluxvacakkal.

A papírvágó után következett a sima kenyérvágó kés, majd a recés és más kések, legvégül a húsvágó olló. De nem! A küldemény nem adta fel, keményen ellenállt minden klasszikus módszernek. Ki kellett fürkészni, hol a ragasztószalag vége, hátha azzal kicselezhető lett volna a csomagolás biztonsági rendszere, éles késsel fel lehetett volna piszkálni. De ez sem volt járható út a siker felé, mert a keresztragasztások ezt is megakadályozták. Jött az utolsó és egyben kegyetlen lépés: le kellett szúrni a borítékot. Előkerült a családban nagykésnek nevezett gyilok, és – sajnálom, de – muszáj volt.

A boríték megadta magát.

A belseje maga a csoda: kibélelve selyempapírral, könnyű kibontani. Következett a törésérzékeny tárgyak buborékos védőcsomagolásából készült, gondosan lezárt zacskó. Ollóval kinyitva. Benne háromrétegű (atombiztos) csomagoló kartonpapír, félbehajtva.

A csoda végére értem. Kartonlap széthajtva, benne puha, áttetsző selyempapírba gondosan burkolva: Ostástka, az ajándék.

Köszönöm szépen, Ostástka! Eszes, szellemes, ironikus és elragadó vagy.

Boldog ünnepeket kívánunk!