Veszprém szabadidős zöld területeit ma még lelkesen dicsérik és irigylik a hozzánk látogatók, de ha megvalósul az Aranyos‑völgy beépítése, az örökös stigma lesz a jelenlegi városvezetésen – mondta egy hozzászóló azon a tegnap megtartott lakossági tájékoztatón, amelyet a völgybe tervezett lakóparkok felépítése ügyében hirdetett meg az önkormányzat.
A városháza Kossuth-termében elsőként Porga Gyula polgármester beszélt. A napok óta zajló lakossági tiltakozás azt jelzi – mondta –, hogy kialakult egy konfliktus, amit kezelni kell. Tisztázni a félreértéseket, eloszlatni a félelmeket, helyreállítani a közbizalmat és belátható időn belül megoldást találni – sorolta, miért tartja fontosnak a párbeszédet.
A beépítési elképzeléseket Sulyok Balázs városi főépítész ismertette. Pontosította, hogy három projekt fut két beruházóval, közülük az északi lakóterületen (I.) hét épületben 153 lakás, míg az egyik déli lakóparkban (II./1.) 8 kertvárosi és 24 kisvárosi jellegű lakás, a másik déli lakóparkban (II./2.) pedig 70 kisvárosi lakás épülne. Elmondta, hogy a terület lakóövezetbe sorolásáról 1993‑ban, az akkori képviselő-testület döntött. Azóta megtörtént a város rendezési tervének felülvizsgálata, de az Aranyos‑völgy beépíthetőségét nem kifogásolta senki.
Radács Attila, a Bakonykarszt Zrt. vezérigazgató-helyettese és műszaki igazgatója a tiltakozók egyik fő ellenérvét támasztotta alá, mondván, hogy az Aranyos-völgy valóban az egyik legfontosabb ivóvízkivételi területük. A társaság napi 15‑16 ezer köbméternyi víztermeléséből 3‑4 ezer innen ered. ’A’ besorolású hidrogeológiai védőövezetbe tartozik, ami az Aranyos-völgynél nagyobb kiterjedésű és amire több lakóterület, sőt intézmény is ráépült korábban. Ennek ellenére (vagy tán éppen ezért?) a legjobb az lenne, ha az Aranyos-völgy beépítetlen zöld felület maradhatna. Ezt a kijelentését a hallgatóság kitörő tapssal fogadta és elhangzottak az első bekiabálások is: legyen így, megvásároljuk, megőrizzük! Radács Attila elmondta azt is, hogy a Bakonykarszt Zrt. nem engedélyező hatóság, de üzemeltetőként véleményezési joga van. A beruházókkal folytatott korábbi egyeztetések során több elképzelésre mondtak nemet az ivóvízbázis védelmében. Többek között így sikerült elérni például, hogy a mélygarázsok létesítésnek tervét elvessék.
A civilek részéről nagyon sok kérdés és felvetés elhangzott. Ezek mind egy irányba mutattak: a lakóparkok a város ivóvízbázisát, a levegőtisztaságot, az Aranyos-völgy állat‑ és növényvilágát veszélyeztetik. A kérdés tehát nem az, hogy milyen típusú épületekre kapjanak a beruházók lehetőséget, vagy hogy hány méter legyen a pataktól mért zöldsáv, hanem az, hogy beépüljön a völgy, vagy sem. A tiltakozók ez utóbbit tűzték ki célul. Ami 1993‑ban elfogadható volt, az mára nem az – mondták többen is. A globális klímaválság hatásait nap mint nap megtapasztalva a jelenlegi városvezetés nem tehetne mást, mint hogy visszavonja az építési jogot, a beruházókat csereingatlannal kárpótolja és az Aranyos-völgyet megőrzi annak, ami: fokozottan védendő ivóvízbázisnak, a város tüdejének, gazdag élővilágú pihenőövezetnek.

– Hajlandó a polgármester elmenni abba az irányba, hogy ne legyenek lakóparkok az Aranyos-völgyben, és a továbbiakban erről folyjon a párbeszéd? – szegezte a kérdést Porga Gyulának az egyik felszólaló, aki erre nem adott egyértelmű választ. Csupán annyit mondott, hogy a megoldást kompromisszumra törekedve, közösen kell megtalálniuk. A beruházók kilétét, NER-es kapcsolatait, a tulajdonhoz jutásuk körülményeit és a profitérdekeltségüket firtató felvetéseket azzal utasította el, hogy az a sok elismerés, amivel a városba látogatók dicsérik Veszprémet, éppen az önkormányzat átgondolt zöldítési programjának köszönhető. – Most sincs szó arról, hogy van itt egy gonosz polgármester és egy gonosz önkormányzat, amelyik összejátszik a beruházókkal – mondta.
A tanácskozás végén szót kért Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő, a Híd a városért képviselőcsoport frakcióvezetője és bejelentette, hogy a mai napon változtatási tilalom elrendelését kezdeményezi az önkormányzatnál. Ez felfüggesztene minden további döntést a lakóparkok ügyében és időt adna a helyzet átgondolására.
A lakossági tájékoztatóhoz kapcsolódva a városháza előtt tiltakozó demonstráció zajlott az aHang szervezésében. A felszólalók sorát az aranyos-völgyiek képviseletében Hortobágyi Csaba zárta, megköszönve mindenkinek a támogatást, az együttgondolkodást és a cselekvő részvételt. A völgy beépítése ellen tiltakozók elszántak, ezt bizonyítják a zárószavai is: – Felhívjuk a városvezetés figyelmét arra, hogy amennyiben Veszprém környezeti értékeit veszélyezteti, vagy meghozott döntései, intézkedései károsítják azt, minden rendelkezésünkre álló eszközzel számon fogjuk kérni. Amennyiben felmerül a jogszabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja, kezdeményezni fogjuk az illetékes hatóságok eljárását, amely büntetőjogi felelősségre vonást von maga után.
Vezető képünkön: Az Aranyos-völgy-ügyben tartott lakossági tájékoztató közönsége. Fotók: a szerző











