Fiktív címről érkezett hozzánk egy levél, amelyben egy szülő felteszi a kérdést: mikor lesz végre olyan állapotban a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnoka, hogy egy-egy nagyobb esőzés után is biztonságosan lehessen használni? A tankerületi központ reagált a levélre.
A levelet változtatás nélkül közöljük:
„Tisztelt Szerkesztőség! Szülőként szeretném névtelenül felhívni a figyelmüket egy olyan problémára, ami évek óta jelen van a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában, és ami szerintem mára egyszerűen elfogadhatatlanná vált. A csarnok évek óta beázik. Nem arról van szó, hogy néha esik egy kis eső, és valahol becsöpög a víz. Egy komolyabb esőzés után a pálya használhatatlanná válhat, edzéseket kell lemondani, mérkőzések kerülhetnek veszélybe. Szülőként az a leginkább elkeserítő, hogy közben körülbelül 250 gyerek használja ezt a létesítményt az utánpótlásban. Ezek a gyerekek iskola után mennek edzésre, készülnek a mérkőzésekre, hétvégén pedig játszanának. Ehhez képest sokszor egy időjárás-jelentés alapján kell izgulni, hogy vajon lesz-e edzés. És nemcsak a gyerekekről van szó. A csarnokban edz az Insedo Veszprém KK felnőttcsapata is. Tavaly már arra is volt példa, hogy egy hivatalos felnőtt bajnoki mérkőzést nem lehetett megrendezni a beázás miatt. Számomra szülőként különösen nehezen érthető, hogy egy gimnázium sportcsarnokáról beszélünk. Itt nemcsak délutáni sportfoglalkozások zajlanak, hanem a diákoknak testnevelésóráik is vannak. Mégis előfordulhat, hogy egy nagyobb esőzés miatt a pálya nem használható. Ami pedig még bosszantóbb: úgy tudjuk, hogy ez a probléma nem új. Évek óta ismert. Évek óta vannak ígéretek arra, hogy megoldják. De a gyerekek továbbra is ugyanott vannak. Ugyanúgy el kell menniük edzésre, ugyanúgy készülniük kell a mérkőzésekre, a szülők ugyanúgy kifizetik a sporttal kapcsolatos költségeket, az edzők ugyanúgy dolgoznának, a felnőtt játékosoknak pedig ugyanúgy edzeniük kellene. Ehelyett néha az a kérdés, hogy esett-e annyi eső, hogy megint beázott-e a csarnok. Szülőként szeretném tudni:
* Miért nem sikerült évek alatt megoldani ezt a problémát?
* Pontosan mióta ismert a beázás?
* Mennyi pénzt költöttek eddig a javításokra?
* Miért nem jelentett ez eddig prioritást?
* Mikor lesz végre olyan állapotban a csarnok, hogy egy nagyobb esőzés után is biztonságosan lehessen használni?
* Ki vállalja ezért a felelősséget?
Nem politikai vitát szeretnék.
Azt szeretném, hogy a gyerekem és több száz másik veszprémi gyerek normális körülmények között sportolhasson! Szerintem egy városban nem lehet elfogadható állapot az, hogy egy ekkora utánpótlásbázis működését egy beázó sportcsarnok veszélyeztesse, miközben évek óta tudnak a problémáról.
Egy aggódó veszprémi szülő”
A tankerületi központ válasza
Megérkezett szerkesztőségünkbe a tankerületi központ válasza, amelyet szintén változtatás nélkül közlünk.
“Elektronikus úton a Veszprémi Tankerületi Központhoz érkezett megkeresésével kapcsolatban az alábbiak szerint tájékoztatom.
A Veszprémi Tankerületi Központ a Vetési Albert Gimnázium fenntartójaként a jogszabályban meghatározott köznevelési alapfeladatainak folyamatos ellátása érdekében a mindennapos testnevelés, szakkörök, egyéb sportcélú tevékenységek, egyéb iskolai és közösségi rendezvények, ünnepségek megtartásához szükséges állagmegóvó, karbantartási, felújítási munkálatokat a tornacsarnokban erőforrásai mértékéig folyamatosan elvégzi. A nagyobb esőzések okozta beázások miatt azonban átfogóbb felújításra van szükség, ezért felvettük a kapcsolatot az ingatlan tulajdonosával, a helyi önkormányzattal. Ennek köszönhetően a Vetési Albert Gimnázium tetőszerkezetének felújítására az ingatlan tulajdonosa adott be pályázatot, így a beruházás részleteiről az önkormányzat tud tájékoztatást nyújtani.
Tisztelettel:
Veszprémi Tankerületi Központ”
Az aggódó szülő kérdéseit és a tankerület válaszát elküldjük a veszprémi önkormányzatnak is azzal, hogy mint illetékes, bővebb válaszokat adjon.
Vezető kép: a Vetési sportcsarnokát nemcsak a gimnáziumban tanulók használják. Fotó: Szász Péter / veszpremkosar.hu






