Amikor Veszprém lakói a Gulya‑domb árnyas ösvényein sétálnak, vagy a Kiserdő és a Fenyves utca idős fái alatt járnak, valójában a modern magyar történelem egyik legnagyobb gazdasági és ökológiai sikertörténetének tanúi. Százéves fáktól búcsúzunk.
A szakmai tapasztalatok szerint a feketefenyők életkora körülbelül 80–100 év, így a ma Veszprém‑szerte látható, fokozatosan elöregedő és megújuló állomány tagjai nem csupán idős fák. Ők egy kényszer szülte, mégis zseniálisan menedzselt várostörténeti korszak élő mementói, és egy olyan lokálpatrióta mérnök örökségei, aki a legreménytelenebb időkben is képes volt a jövőnek fát ültetni.
A száz évvel ezelőtti, trianoni fahiány kényszeréből született veszprémi fenyvesek és a helyi bútoripar megmentése egy rendkívüli szakember, id. Peremartoni Nagy Sándor erdőmérnök nevéhez fűződnek. Az ő úttörő munkássága előtt tiszteleg a veszprémi, de a vármegyei helytörténeti kutatás is.
Az 1920‑as trianoni békediktátum sokkszerű helyzet elé állította a hazai, ezen belül a veszprémi gazdaságot és ipart: Magyarország elveszítette fenyőerdőinek 84 százalékát. Amikor Peremartoni Nagy Sándort 1921‑ben kinevezték a Veszprémi Faipari Rt. (a későbbi Balaton Bútorgyár) vezérigazgatójává, majd ügyviteli igazgatójává, a gyár a teljes nyersanyaghiány és a csőd szélén állt.
P. Nagy Sándor nemcsak vállalatvezetőként, hanem elhivatott erdőmérnökként is reagált a válságra. Felismerve, hogy a korábbi, XX. század eleji, a Városszépítő Egylet által telepített luc‑ és erdei fenyők a száraz helyi klíma miatt kiszáradtak, radikális technológiai váltást vezetett be.
A kopár, dolomitos, sziklás területek fásítására a körülményes viszonyokat kiválóan tűrő feketefenyőt (Pinus nigra) választotta. Vezetése alatt, 1921 és 1927 között szisztematikus kísérleti program indult a sziklás Gulya‑dombon, a mai Fenyves utca és Aranyos‑völgy sziklás keleti oldalán.
A kopárok betelepítését az 1920‑as években kezdték, főleg azokon a területeken, amelyek lejtfok miatt annyira lekoptak, hogy legeltetésre is alkalmatlanná váltak (Fejes‑völgy, Séd völgye, Aranyos‑völgy, Jutaspuszta, Hosszumagyar, Márkó-Kerekhegy). A telepítést gödrös-földhordásos és szálvasas módszerekkel végezték, feketefenyő-csemetével, jó eredménnyel.
A mérnök-igazgató ráadásul zseniális gazdasági körforgást szervezett a projekt mögé: a faipar adta a kemény dolomit megmunkálásához szükséges speciális kéziszerszámokat az állami és érseki erdészeteknek, cserébe a vállalat elsőbbségi jogot kapott a Bakony értékes bükk‑ és tölgyfaállományának felvásárlására. Ez a szimbiózis garantálta a gyár túlélését és a térség gazdasági stabilitását.
A napjainkban zajló, a VERGA Zrt. által koordinált fakivágásokkal nemcsak a százéves fáktól búcsúzunk, hanem Veszprém egy fontos erdészeti és várostörténeti korszakának élő tanúitól is. Az egykori kopár fásítás faállománya elöregedett, tisztításra, frissítésre érett. Az utókor ennek jegyében végzi a százéves faállomány rehabilitálását és remélhetőleg megfelelő pótlását.
Köszönet érte a jövő nevében is!
Jákói Bernadett
helytörténeti kutató, Veszprém
Vezető képünkön erdőrészlet az Aranyos-völgyben. Forrás: VERGA






