Azt minden okosóra-tulajdonos tudja, hogy az órához kapható szíjak különböző paraméterekkel rendelkeznek. Nem is olyan könnyű eldönteni sok esetben, hogy az éppen aktuális modellhez melyik szíj passzol.
Rengetegféle szíj kapható, más-más mérettel és csatlakozási lehetőséggel, ezért nagyon könnyen mellényúlhatunk. Viszont, ha ismerjük a legfontosabb tulajdonságaikat, akkor a szíjvásárlás nem lesz már annyira ijesztő feladat.
Tarts velünk, és megmutatjuk, hogy melyik órával melyik szíj kompatibilis, és mitől lesz igazán egyedi a megjelenésünk. Plusz tartogatunk neked még egy meglepetést, mert nem csak az okosórával viselhetjük ezeket a szíjakat. Erről majd később még mesélünk.
Milyen órával viselhető a 20mm-es okosóraszíj?
A választék hatalmas az okosóraszíjak között, ami nem könnyíti meg a helyzetet. A legnagyobb problémát pedig nem az fogja okozni, hogy milyen szélességű darabot kell vásárolnunk, hanem inkább a színe, a mintája és a stílusa.
Azok az órák, amelyeknek a villatávolsága 20 mm-es, értelemszerűen ez a méretű szíj lesz a megfelelő választás. Ahhoz pedig, hogy ezt kiderítsük, nem kell mást tenni, csak ezt lemérni az órán, vagy a rajta lévő szíjon.
A Samsung, a XIAOMI, az Amazfit, a Huawei, a Garmin és a Polar márkák nagy része alkalmas arra, hogy 20 mm-es méretben keressünk hozzá szíjat. Természetesen utána kell nézni, hogy pontosan melyik típus kompatibilis ezzel a mérettel, de a lista elég hosszú.
Bőséges választék egyéni igények szerint
Ez a típus az, ami szinte a legnagyobb választékkal várja a szíjakat keresőket, mert a klasszikus bőr mellett rengetegféle anyagban kapható. Sok esetben a bőr még szilikonnal is kombinálva van, ami különleges hatást kelt.
A fából készült darab sem ritka, így azok is találhatnak számukra tökéleteset, akik a természetes anyagokat kedvelik. Persze a szokásos fém kivitel is a listában szerepel, a szilikon és a szövet társaságában.
Az anyagok mellett azonban a színek is hasonló kánaánnal rendelkeznek, mert nagyon sok árnyalat kapható. Választhatunk fémes hatásút, de a rikító színek is előfordulnak ebben a méretben, így minden esemény vagy alkalom lehetőséget teremt arra, hogy kedvenc óránkat viseljük.
Kizárólag okosórához használható?
A meglepetésünk pedig, amit már említettünk, hogy a 20 mm-es óraszíjak nem csak az okosórákkal használhatóak. Az analóg időmérő is kompatibilis ezekkel, így akkor is jó szolgálatot tehetnek, ha éppen nincs szükség az okosórára.
Sok felhasználó küzd olyan problémával, hogy a sportoláshoz az okosórát használja, a mindennapokban pedig az analóg darabot. Így adja magát a kérdés is, hogy vajon le kell mondanunk a kedvenc szíjunkról, vagy esetleg lecserélhetjük rajta az óratestet?
A válasz pedig itt van az orrunk előtt az “OKOSORASZÍJAK” 20 mm-es óraszíj kínálatában. Ebből a szempontból hihetetlenül előnyös a 20 mm-es méret, mivel egyetlen szíj biztosíthatja az okos és az analóg óránk viselését.
Mindent figyelembe véve ez a méret olyan lehetőségeket rejt magában, amire sokszor nem is gondolunk, pedig itt van. Már csak az a kérdés, hogy hány darabbal lepjük meg magunkat és persze az óráinkat.