Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter klasszikusa, A padlás az ősbemutató, 1988 óta semmit sem veszített a népszerűségéből és az időszerűségéből. Ezért gondolta Vándorfi László a Pannon Várszínház igazgatója, hogy ismét műsorra tűzi.
Az előadást a Vígszínházban mutatták be 1988-ban, és ott azóta is szinte folyamatosan játsszák. A legsikeresebb magyar musicalt csaknem harmincszor állították színpadra az ország különböző színházaiban. 2008-ban, amikor a félig mese, félig musical húszéves lett, Stevanovity Dusán, a dalszövegek és a szövegkönyv szerzője a következőket írta az új vígszínházi előadás műsorfüzetébe a darab üzenetéről: „Húsz év múltán bevallom: a padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó T. Müllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak, nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben. Bármilyen fájdalmas volt elbúcsúzni a nagymamámtól, az édesapámtól, az összetartozás érzése, amit örökül rám hagytak, minden jó forrása az életemben.”
A játék helyszíne egy padlás, ahol a Rádiós bütyköli a szuperintelligens robotját. A szomszéd lány, Süni próbálja neki sugallni, hogy szerelmes belé, de a Rádióst túlságosan lefoglalja a saját dolga. A padláshoz tartozó házban él Mamóka, akinek nagy bánata, hogy nincs unokája, nincs kiről gondoskodnia. Témüller, aki házmesternek képzeli magát, folyamatosan azt keresi, hogy kibe köthet bele, kit jelenthet föl.
Ide érkeznek meg a több százéves szellemek, a Hófehérke felébresztéséről lemaradó Herceg, Lámpás, a nyolcadik törpe, a Kölyök, aki nem félt kimondani, hogy a király meztelen, és Meglökő, a néma hóhér, aki nem volt hajlandó felejezni a Kölyköt őszinteségéért. Aztán itt van még Barrabás B. Barrabás, a gengszter, aki tulajdonképpen a Révész, valamint a Detektív és kétbalkezes segédje, Üteg.
A padlásban van barátság, szerelem, ármánykodás, féltékenység, gyanúsítgatás, helyzetkomikum és sok benne az aktualizált poén. Ez utóbbiakat a bemutatón jól „vette” a közönség. Amikor a Rádiós azt mondta, lehet választani, keletre megyünk – itt megfagyott a levegő egy pillanatra –, aztán hozzátette: vagy nyugatra, akkor a közönségen végighullámzott egy rövid morajlás. Egy jó előadás mindig reflektál a jelen életünkre, és még ha nem is szándékosan teszi (hisz a szöveg 37 évvel ezelőtt íródott), a nézők „csápjai” akkor is érzékenyen „leveszik” az üzenetet. Nem csak maga az előadás igazolja Stevanovity Dusán gondolatát az összetartozás érzéséről, hanem az említett morajlás is. Persze a gyerekközönség minden bizonnyal inkább a történetre, a dalokra, a táncra figyel. És persze mindenki szereti az előadásban elhangzó, az elmúlt évtizedekben slágerekké vált dalokat is, a Fényév távolságot, a Szilvásgombócot vagy a Kell egy helyet. Az előadás végső konklúziója is minden korosztálynak szól: embernek lenni jó.
A padlást 18 évvel ezelőtt már bemutatták a Pannon Várszínházban. Ezúttal a három „veterán”, a Mamókát alakító Oravecz Edit, a Herceget játszó Koscsisák András és a Barrabást/Révészt megformáló Szelle Dávid mellett a többi szerepet lelkes, tehetséges, jó hangú, jól mozgó fiatalok játsszák. (Az előadás kettős, hármas, négyes szereposztásban fog menni.) A bemutatón a Rádióst Rákos Olivér, Sünit Takáts Boglárka, a Kölyköt Magashegyi Nóra, Lámpást Farkas Fruzsina, Meglökőt Kuti Gergely, Témüllert Csabai Pál, a Detektívet Béhr László, Üteget Pintér Zoltán Dániel, Robinsont pedig Varga Kristóf keltette életre.
Az előadást Vándorfi László rendezte, a koreográfus Krámer György volt.
Fotók: Pannon Várszínház
