Képzeljük el a következő helyzetet: meglátogatjuk az édesanyánkat. Felajánljuk neki, hogy főzünk egy kávét, ám amikor a hűtőszekrénybe nyúlunk a tejért, kellemetlen meglepetés fogad: tejesdoboz helyett egy hajkefe akad a kezünkbe.
Tudjuk, hogy édesanyánk mindig is adott a rendre, ezért különösen furcsának találjuk a helyzetet. Hirtelen belénk hasít a felismerés, hogy nem ez az első eset. Eszünkbe ötlenek a telefonbeszélgetések, amikor mindent többször megismételt; az időnkénti zavartság, az elfelejtett számlák. Ekkor tűnik fel, hogy édesanyánk visszahúzódóbbá vált. A fájdalmas kérdés már szinte magától adódik: lehet, hogy Alzheimer-kórral él?
Nagyon felkavaró lehet azzal szembesülni, hogy aki valaha gondoskodott rólunk, most maga is segítségre szorul. Ahhoz viszont, hogy minél jobb életminősége legyen szerettünknek, elengedhetetlen a mihamarabbi kivizsgálás, és ha indokolt, a demencia diagnózisa. Kizárólag ezek ismeretében tudjuk megszervezni a lehető legszélesebb körű gondoskodást.
Mikor is hozzuk fel a kérdést?
Nem egyszerű feladat megtalálni a megfelelő alkalmat arra, hogy megosszuk családtagunkkal az aggodalmainkat. Dr. Tim Beanland, a brit Alzheimer Társaság oktatási felelőse szerint akkor érdemes elgondolkodni egy beszélgetésen, amikor úgy látjuk, a szerettünk mindennapjait vagy életminőségét érintik a változások. Figyeljük az olyan apróbb jeleket, mint a vezetésnél felmerülő problémák vagy a kisebb otthoni balesetek, például egy bekapcsolva hagyott főzőlap!
Hogyan is beszéljünk a demenciáról?
Lehetséges, hogy már sejti a hozzátartozónk, miről is szeretnénk beszélni, de az is lehet, hogy nem vette még észre magán az intő jeleket. Legelőször is fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy mi vagyunk-e a legmegfelelőbb személy a beszélgetésre. Ha igen, válasszunk nyugodt helyet és megfelelő időpontot. Érdemes olyankor leülni, amikor a háziorvosi rendelő nyitva van, hogy még ott és akkor időpontot kérhessünk az orvoshoz. A tapintatos, finom kommunikáció elengedhetetlen egy ennyire nehéz téma esetében. Semmiképpen se úgy kezdjük, hogy „Szerintem demenciával élsz”! Indítsunk általánosabban, az aggodalmainkkal és az észlelt változásokkal.
Ha szerettünk beleegyezik a háziorvosi látogatásba, könnyű a dolgunk. Amennyiben erre nem nyitott, elmehetünk ugyan a doktorhoz az aggodalmainkkal, ám fontos előre tudnunk: a szakember – a betegjogokat tekintetbe véve – nem biztos, hogy bármilyen részletet is megoszt majd velünk.
Mindenképp jó azonban, ha az érintettet elkísérjük a vizitre. Ha szerettünk megengedi, hogy bemenjünk vele az orvoshoz, feltehetőleg fontos információkat adhatunk a külső szemlélő nézőpontjából.
Hogyan nyújtsunk érzelmi támaszt?
Beanland arra hívja fel a figyelmet, hogy a folyamat mindenki számára olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Érdemes tehát kis lépésekben haladni és mindig megpróbálni beleképzelni magunkat a másik helyzetébe. Sok esetben az a legnagyobb támasz, ha csak ott vagyunk és meghallgatjuk a szerettünket. Tartsuk észben, hogy ha valóban demencia diagnózist kap szerettünk, az az egész életüket megváltoztathatja.
Nem ritka, hogy a demenciában érintett személy visszahúzódik, ellenáll vagy dühös lesz, ilyenkor fontos segítséget kérnünk egy orvostól, pszichológustól vagy más szakembertől, hogy támogassa hozzátartozónkat a diagnózishoz történő adaptációban.
Nem vagyunk egyedül
A személyes gondoskodást nyújtó családtagok között igen gyakori, hogy elhanyagolják saját testi-lelki egészségüket, mert bűntudatuk van, ha nem a demenciával élővel foglalkoznak. Nem kell azonban egyedül cipelnünk a helyzettel járó terheket – fogjunk össze a rokonainkkal, barátainkkal és a helyi közösséggel. Nézzünk körbe a városunkban található és az internetes támogató csoportok között is. A személyes gondoskodás legnagyobb csapdája az, ha elmagányosodunk: egy ugyanis nagyon gyorsan kiégéshez vezethet.
Sose felejtsük el!
Megfelelő támogatással a demenciával való együttélés harmonikus is lehet. Az első lépés ennek megtalálásához és a bizonytalanság eloszlatásához azonban a diagnózis megléte. Ennek tudatában már előre lehet tekinteni a jövőbe.
Forrás: The Independent
