MAGDOLNA – A szegedi nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában
A Szeretfilm Stúdió Magdolna című filmje versenybe került a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon. Szegeden lesz tehát a film nyilvános premierje...
A Szeretfilm Stúdió Magdolna című filmje versenybe került a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon. Szegeden lesz tehát a film nyilvános premierje...
Április végén megkezdődött a Veszprém déli elkerülő négysávossá bővítése, emiatt a Budapest úti új csomópontnál (46+900 – 48+200 km sz.)...
Az MSZP folytatja a Szolidaritási Alapjából finanszírozott segélynyújtási akcióját. Országszerte 12 tonna tartós élelmiszert, fertőtlenítőszert osztanak szét az országgyűlési képviselők...
Számtalan mellette és ellene szóló vélemény olvasható a médiában az 5G technológiáról. Dr. Thuróczy György az a szakértő, akit Magyarországon...
Régóta úgy gondolom, hogy a legfontosabb emberi értékek egyike a változásra (világra) való nyitottság. Szabadúszó zenészként, alkotóként izgalmas kihívást jelentett...
A színházi működés hiányát közönség és alkotóközösség egyaránt érzi. Ennek enyhítésére tesz kísérletet a Pannon Várszínház, és a repertoárján jelenleg...
Az érettségi menetrendben az 5-ös busznál két megálló időpontjait pontosítani kellett, illetve a 2. és a 3. héten a 6-os...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekügyi, Nőpolitikai és Esélyteremtési Főosztálya szórólapot készített a kapcsolati erőszak érintettjeinek.
A Semmelweis Egyetem vezetésével átfogó szűrővizsgálat indul május 1-jén, jelentette be az egyetem. Az ITM támogatásával induló programban négy hazai...
A koronavírus-világjárvány következtében az idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők (éhezők) száma a világon, ha a...
Húsz évvel ezelőtt, 2000 áprilisában Magyarországon rendezték meg a közép-európai államfők hetedik csúcstalálkozóját. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök javaslatára az...
Veszprémbe érkezik a Filharmónia Magyarország meglepetés koncertsorozata. Első alkalommal ma, április 27-én 16.45-kor a Cholnoky lakótelepen, a 7-es számú posta...
Lassan két hónapja, hogy a négy fal közé kényszerültünk. Bizonytalan időre kialudtak a reflektorfények, a deszkák recsegése elnémult, jelmezeink türelmetlenül...
A Civil Közoktatási Platform ismételten tiltakozik a veszélyhelyzetben megtartott érettségi ellen, amely a Magyar Orvosi Kamara levele szerint is számottevő...
Százhetvennégy évvel ezelőtt nemes szívű magyar emberek Hertelendy Károly és Széchenyi István vezetésével megteremtették a menetrend szerinti balatoni hajózást. Most...
Veszprém város online közéleti portálja