Rekordmértékben adósította el az Orbán-kormány Magyarországot! – hangzott el az Egységben Magyarországért mai sajtótájékoztatóján.
– Romlik a külső és a belső egyensúly, tíz éve nem látott magasságokban az infláció, egyre rosszabb a külkereskedelmi és a fizetési mérleg – mondta Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője. – Soha nem volt még ilyen drága az euró, és soha nem volt még ennyire gyenge a forint.
Túlköltekezés és mérhetetlen korrupció
Véleménye szerint ezeknek az oka az Orbán-kormány túlköltekezése és a mérhetetlen korrupció. Hozzátette, hogy történelmi csúcson az államadósság is. A Jobbik alelnöke kifejtette azt is, hogy eközben a Pénzügyminisztérium és a jegybank is egymásra mutogat, és keresik a felelősöket a történelmi kudarcért.
– Orbán Viktor közben azzal tereli el a figyelmet ezekről a dolgokról, hogy dalban mondja el: „Magyarország előre megy, nem hátra!” Ha ez így folytatódik, az ország ennél is jobban tönkremegy – vélte Potocskáné Kőrösi Anita.
A képviselő beszélt arról is, hogy a hazai 80 százalékos adattal összevetve Csehországban 40, Lengyelországban 60, Szlovákiában pedig 70 százalékos az államadósság. Kiemelte: itthon a felvett hiteleket a kormány a saját és a strómanjai gazdagodására fordította, és ez is az oka a rekordmértékű magyar eladósodottságnak, de a hiteleket nekünk, magyar embereknek kell majd visszafizetnünk az utolsó forintig.
Az egyetlen lehetőség a kormányváltás
A Momentum alelnöke, gazdasági szakpolitikusa, Illyés Márton elmondta, hogy a kormányváltás reális esélye kényszerítette a korrupt Orbán-kormányt arra, hogy adó- és bérintézkedéseket hozzon, azonban ezeknek a fedezete nincs benne a rendszerben. A politikus szerint ezeket ugyanis csak költségvetési hiányból és további államadósságból tudják finanszírozni, ami pedig óhatatlanul megszorításokhoz vezethet, vagy – mint Illyés Márton fogalmazott – egyszerűen elinflálja az intézkedések hatását.
– Az egyetlen lehetőség a kormányváltás, hiszen a leendő, Márki-Zay Péter vezette kormány képes megszorítások nélküli gazdaságpolitikát folytatni – hangsúlyozta a szakember. – A jelenleg felfüggesztett európai uniós forrásokat fel fogjuk szabadítani, át fogjuk vizsgálni a látványberuházásokat, és megtisztítjuk a közbeszerzéseket, például a Fudan Egyetemét és a Budapest–Belgrád-vasútvonalét.
Megjegyezte: csaknem százezerszer kellene megnyerni a lottóötös most felhalmozódott összegét ahhoz, hogy az akkora mennyiségű pénzt tegyen ki, mint amennyit Mészáros Lőrinc eddig keresett rajtunk.
Inkább a száz százalék felé közelít a tényleges államadósság
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint a mostani államadósságra vonatkozó eredményt is csak trükkök ezreivel sikerült Orbánéknak elérniük. A politikus emlékeztetett a magánnyugdíjpénztárak történetére, amely szerinte egy hatalmas államadósság-csökkentési lehetőség lett volna, hiszen háromezer-milliárd forintot vettek el a magyar emberektől.
– Ekkora összeget éltek fel, égettek el, és erre mondták azt Orbánék, hogy majd ebből csökkentik az államadósságot – jegyezte meg. – Ez nem sikerült, és egy nagyobb implicit adósságot vállaltak a magyar emberek nevében, amikor kivezették a magánnyugdíjpénztári pillért a rendszerből. Ha megtartották volna a korábbi nyugdíjrendszert, akkor 95 százalék feletti államadósságról beszélnénk.
Tordai úgy látja, hogy ez a 80 százalékos arány is egy kozmetikázott adat, hiszen – mint mondta – inkább a száz százalék felé közelít a tényleges államadóssági adat. Bírálta a kormány járvány alatti válságkezelését is. Míg szerinte más országokban az embereket érdemben segítették, addig itthon elképesztően alacsony jövedelempótló támogatásokat adtak. Amíg máshol az embereknek juttatták a pénzeket, addig Magyarországon a gazdaság újraindításának hazug mítosza alatt a fideszes oligarchák újabb és újabb feltőkésítésére költötték.
– A pénzből a Fidesz gazdasági hátországát erősítették, hogy felkészüljenek 4–8–12 ellenzékben eltöltött évre, mert tudják, hogy a magyarok nem fognak még egy esélyt adni nekik – tette hozzá a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.
A sajtótájékoztató ezen a linken újranézhető.
Fotó: nepszava.hu