A napokban rajtaütésszerűen észbe kapott a kormány és közzétette, hogy utólagos finanszírozással támogatja a vendéglősöket. Mivel „a cégek kilátásait elbizonytalanította az erősen bürokratikus támogatási rendszer akadozó működése”, ezért megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét.
Nocsak! Feltűnt, hogy valami akadozott? Hogy bürokratikus? Vagy csak vészesen dagadozott a botrány, mert ez általában jobb belátásra bírja a kormányt. Így azután február elején befutott a novemberben igényelt 50 százalékos bértámogatás, és tagadhatatlanul örvendetes, hogy ezzel egy időben az előfinanszírozott támogatás is a vendéglősök számláján landolt.
Így váltak okafogyottá a napokban készült beszélgetéseim az érintettekkel. Pedig érdekes társasággal volt dolgom. Volt, aki aprólékosan, számsorokkal illusztrálta az vendéglátás haldoklását a nemzeti együttműködés covidos rendszerében, más ingerülten morgott, vagy rezignáltan tűnődött a túlélési lehetőségeiről. Közös vonásuk az, hogy mind a három vállalkozás átlagosan 22 főállású alkalmazottat tart el.
A fent említettek közül az egyik vendéglős a minap derűsen újságolta: képzeljem csak el, ki hívta aznap reggel telefonon? Na ki? Bármennyire is hihetetlen, mondta, maga az atyaúristen, a kormányhivatal! A vonal másik vége megkérdezte tőle igényli-e a támogatást? Még szép, hogy igénylem, vigyorgott elégedetten, de a hatóság által is észlelt akadozó és bürokratikus működéshez volt hozzáfűzni valója:
– A halálom az űrlapozás. Ahány alkalmazottam van, annyi darab többoldalas űrlap. Igen, bürokratikus és értelmetlen is. Többször is kitöltöttem egy raklapnyi formanyomtatványt, amelyekben agyament kérdések is szerepeltek, például az alkalmazott nemzetiségi hovatartozása, meg hogy milyen állampolgárnak vallja magát. Ennek mi értelme van? Most már csak túl kell élnünk valahogyan és újrakezdeni.
