Egynapos bojkottot hirdettek Horvátországban a vásárlók az árak abnormális emelkedése miatt. Főleg az élelmiszerek drágultak déli szomszédunknál is, mint nálunk. A bojkott okairól és hatásáról.
A horvátországi vásárlók elviselhetetlennek érzik a drágulást, egyre nehezebb kijönni a havi fizetésből – panaszkodnak. Pedig Horvátországban még az áfa is többnyire csak 5 százalék az alapvető élelmiszerek esetében, nem 18 és 27 százalék, mint nálunk. (A hús- és tejtermékeket nálunk is 5 százalékos áfa terheli, viszont a zöldség-gyümölcsöt már a legmagasabb, 27 százalékos.)
Sajtóinformációk szerint sikeres volt a bojkott Horvátországban pénteken, 43 százalékkal kevesebbet vásároltak a szupermarketekben a szokásosnál. A jutarnji.hr elnéptelenedett üzletekről számolt be. A kereskedők a beszállítókra mutogatnak, mondván ott kell keresni a drágulás okait.
A horvát gazdasági kamara elnöke és maga Andrej Plenković miniszterelnök is támogatásáról biztosította a bojkottot. Horvátországban most próbálkozik olyan átmeneti megoldással a kormány, mint amit Magyarországon 2022-ben és ’23-ban alkalmaztak. A horvátok árstopot vezetnek be 50 termékre, beleértve a kenyeret is. Ez elmozdulás ahhoz képest, hogy tíz nappal ezelőtt az illetékes miniszter még azt tanácsolta az embereknek, süssenek otthon, ahelyett, hogy a drágaságra panaszkodnak. Horvátországban szabályozott ára lesz az áramnak, lisztnek, olajnak, tejnek többek között.
A statisztikai adatok szerint Horvátországban a vendéglői árak emelkedtek legnagyobb százalékban az elmúlt négy évben: 51 százalékkal. Az élelmiszerárak 44 százalékkal drágultak 2020 és 2024 között, a rezsiköltségek 23 százalékkal, ugyanennyivel a ruházkodás. Az infláció négy év alatt elérte a 29 százalékot déli szomszédunknál.
Érdekes, hogy ugyanakkor Szlovéniát kevésbé sújtja az infláció. A horvát vásárlók közül, aki teheti, náluk ejti meg a heti nagybevásárlást. A maga módján ez is egyfajta bojkott a horvát kiskereskedelemmel szemben.
Vezető képünk: Horvátországban 44 százalékos volt az élelmiszerdrágulás az utóbbi négy
évben. Fotó: Cropix/jutarnji.hr