Az optimista elképzelések szerint ez a járvány észhez fogja téríteni az emberiséget. Visszaveszünk a pörgésből, ami jót tesz a Földnek, de nekünk magunknak is, mert kevésbé rongáljuk az idegeinket és a környezetünket.
Valljuk be, nem normális az, ahogyan élünk (éltünk?), folyamatos huszonnégy órás üzemmódban. Valahogy természetesebben, egyszerűbben kellene. De hogyan, amikor az élet egyre összetettebb, egyre agresszívabb? Komplex összefüggések hálójában élünk. Valóban nehéz ebből kilépni. Azért nem lehetetlen, próbáljuk meg fokozatosan!
Életmód tanácsadóknak kész válaszaik vannak a kérdésre, hogyan legyünk úrrá az életünkön, ami kezd lenyomni bennünket depresszió, kiégés és különféle más idegbaj formájában, de mi magunk is érezzük nagyjából, mi tenne jót nekünk. A környezetemben végzett gyors közvélemény-kutatásra félig mulatságos, félig komoly válaszokat kaptam.
Fiatal barátném azzal kezdené élete egyszerűsítését, hogy egyszínű, a ruháitól teljesen elütő, rikító színű zoknikat venne. És sürgősen rendszerezné az iratait, dokumentumait, amihez most a karantén unalmában hozzá is látott, akárcsak a fölösleges göncei kiselejtezéséhez. Hát, nem is tudom. Komolyabban értékelhető negyvenes barátom tanácsa: első lépésként az egyszerűbb élet felé meg kellene tanulnunk leosztani a feladatokat. Amit mások jobban tudnak nálunk, azt bízzuk rájuk. Ez persze nagyon nehéz, ne részletezzük miért, de tény, hogy csak a sikeres és határozott embereknek szokott menni. Amennyiben ez sikerül, rengeteg szabadidőnk lesz például sportra, természetjárásra, olvasásra, más hobbira. Továbbá próbáljunk olyasmivel foglalkozni, amiben örömünket leljük, illetve, keressük meg az örömöt abban a munkában, amit végzünk! Milyen igaz! Így nem lesz megalázó söprögetni sem, vagy takarítani mások után, kicserélni beteg embertársaink pelenkáját.
Környezetbarát ismerősöm radikális lépéseket tenne. Kiköltözne falura egy jól szigetelt, komfortos kis házba, kertet művelne benne gyógynövényekkel, és állatokat tartana, kandallóban fűtene. Nem érdekelné a vásárlás, a fölösleges felhalmozás, rongyrázás, a drága autók, okostelefonok, megelégedne azzal, ami van. Helyi termelőktől vásárolna elsősorban. Kerékpárral közlekedne ahova csak lehet a környéken, sokat sétálna. Nem törekedne a Maldív-szigetekre és a kínai nagy falat meg a sivatagot is inkább dokumentumfilmen ismerné meg behatóbban.
Világjáró unokahúgom, aki hobbiból (szerelemből) hat hónapig a Balatonnál szokott dolgozni (nem tudom, idén mi lesz vele) az egy kofferban elférő cucc híve. A dokumentumok mindig legyenek nálad – mondja –, ezen felül hálózsák, jó zseblámpa, mobiltelefon, gyógyszerkészlet, tisztálkodási eszközök, esőkabát, alsónemű, egy-két jó könyv. Ennyi. A többi úgyis összejön, ne gyűjtögessünk fölöslegesen! Igaza van. Amikor megérkezik, alig várjuk, hogy neki adhassuk fölöslegesen megvett tárgyainkat, soha nem hordott ruháinkat. Amikor elmegy, továbbadja, illetve kartondobozban nálam raktározza azt, amihez még ő is ragaszkodik. Mert az ember már csak ilyen, mégiscsak ragaszkodik bizonyos dolgokhoz. De mindenáron mindenhez nem. Például azokat az embereket, akik folyamatosan bosszantani próbálják, keresztbe tesznek neki, simán kihúzza az életéből, törli az ismerősei közül, nem szól hozzájuk többet, csak amennyit nagyon muszáj. Agyő! Az élet túl rövid ahhoz, hogy rosszakaratú emberekkel bajlódjunk, miközben annyi a megismerésre váró barátságos, izgalmas egyéniség!
Anyukám, akit a közelmúltban veszítettünk el 84 éves korában, arra tanított, hogy a halál felől nézzem az életet, tanuljam meg minden pánik nélkül a halál felől értékelni a dolgokat, és akkor rögtön látni fogom, mire érdemes időt, energiát fordítani, mire nem. Így könnyebb lesz nemet mondani. Ez segít üres napot hagyni a naptárunkban, amikor az égvilágon semmi kötelességünk nincsen. Akár lyukat is nézhetünk a levegőben. A keresztényeknek erre való a vasárnap, zsidóknak a szombat, amit régen szigorúan be is tartottak. Ma meg már nem, mert az asszonyok ilyenkor igyekeznek elvégezni minden elmaradt munkát a hétről.
Namármost, ebből a sok „receptből” kezdetnek elég annyit megfogadni, hogy ne sajnáljuk az időt a virágok, fák nézésétől, a természetben való gyönyörködéstől, ja és a gyerekektől, az unokáktól, vagy a cicák, kutyusok simogatásától. Velük varázslatos az élet, egészen más szemszögből nézik a dolgokat, és a maguk egyszerű örömét képesek ránk is átvinni. Titokzatosak a mi komplikált agyunknak a maguk egyszerűségében. És a titokzatosnál nincs csodálatosabb. Ezt már Einstein is megmondta.
