Két év a szavatosság, de pár ezer forintért köthet rá pótbiztosítást – közölte velem a kereskedő, miután kiválasztottam egy kerámia főzőlapot. Hozzáfűzte, általában két-három évig működnek ezek az új háztartási gépek. Ledöbbentem, mert az előző főzőlapunk legalább tíz évig bírta. Megjegyzem, tönkre is ment a gyár, legalábbis nálunk többet nem kaphatók Fagor-készítmények.
Nem hagyott nyugodni a kérdés, ezért a szerelővel is megtárgyaltam. Szerinte is úgy van, ahogy a kereskedő állítja. Megerősítette a tendenciát: a mosógépek, porszívók is két-három évre vannak beütemezve, utána kuka, és jöhet az újabb. Még ha van is ebben némi túlzás a kereskedő részéről a pótbiztosításra játszva.
Eszembe jut anyám hűtőszekrénye, ami negyven évig dübörgött a konyhában. Igaz, zajos volt, de becsületére legyen mondva, kiszolgálta a gazdáját. Hol vagyunk ma már ettől? Az eldobható tárgyakra rendezkedett be a világ. Régen, ha valami elromlott, megjavították. Voltak rádió- és tévészerelők, esernyőjavítók, késélesítő köszörűsök, szemfelszedők és cipészek meg redőnyszerelők. A varrónők átalakították a ruhákat a legújabb divat szerint. Nekem is varrt a nagyanyám kabátot, ruhát anyám megunt darabjaiból. Ma már olyan olcsó a konfekció, hogy turkálóba menni se érdemes.
Ha ma elsötétül a tévéképernyő, kidobjuk a készüléket, és irány a bolt, vagy esetleg a használt műszaki cikk kereskedő! Én már nagyon régen nem láttam tévészerelőt. Számítógép- és mobiltelefon-szerelő az van még, hál istennek. Ennek ellenére riasztó mennyiségben dob ki a fejlett világ telefonokat és számítógépeket, mert folyamatos a fejlesztés, az újabb generációk mind többet és többet tudnak. Sokkoló képeket látni a főleg Afrikában landoló elektronikai hulladékról. A nyomornegyedekben emberek tízezrei dolgoznak a hulladék feldolgozásán. A kábelekről leégetik a műanyagot, a fémet pedig eladják. A használhatatlan maradékot úgy égetik el, hogy hűtőszekrények műanyag szigetelőhabjával meggyújtják. A levegő és a föld tele van ólommal és kadmiummal, higannyal és krómmal. Az emberek is halnak, a halak is kipusztulnak azon a környéken. Még kilométerekkel távolabb is mérgek mutathatóak ki az emberek vérében.
A tárgyainkhoz való viszonyunk összhangban áll az emberekhez való viszonyunkkal. Eldobjuk az embert is, ha meghibásodott, vagy ha megromlott vele a kapcsolatunk. Ebben a rohanó világban nincs idő, és ha jobban belegondolunk, senkit és semmit sem fizetődik ki megjavítani. De vigyázat, ez az egész mérgező életstílus gyorsan visszaüt! Hatvan fölött kezdhetjük úgy érezni magunkat, mint egy abszurd Beckett-darabban: a szemeteskukában kuksolunk. Már kidobtak bennünket, csak még nem vettük észre.
