Nagy felháborodást okozott, hogy a Fradi a hazai pályán elszenvedett 3–0-ás vereségével már az első selejtező páros mérkőzés után kiesett a Bajnokok Ligájából. Sőt, ezzel a kudarccal az Európa Liga küzdelmeitől is elbúcsúzott.
Egy félamatőrökből, a magánéletükben főleg melósokként dolgozó feröeri együttes alázta porig a nemzet csapatát. Egy ötvenezres lakosságú sziget ötezres falusi gárdája adott leckét a milliárdokból gazdálkodó, havonta sok milliós fizetést felvevő, zsoldosjátékosok alkotta zöld-fehérek ellen.
Egyébként annyi történt, hogy a hihetetlenül szimpatikus KÍ Klaksvík alaposan felkészült a Fradiból. Az alázatos, megalkuvást nem tűrő, csupa szív gárda hihetetlenül fegyelmezett védekezéssel, a magyar bajnok hibáit támadásban kihasználva „ledöfte” a pökhendi, ellenfelét lenéző, minősíthetetlen futballt játszó Fradikát. Ahogy a szleng említi, a vendégek beálltak a csuklós busszal a 16-oson belülre – ez már inkább vontatós kamion volt –, így a FTC-nek helyzete sem volt. A két összecsapáson gólt sem rúgtak. Igazából helyzetük sem volt. Az egységesebb, jobb csapatjátékot nyújtó feröeriek megérdemelten jutottak tovább.
Miért jutott ilyen mélyre a Fradi az elmúlt fél évben, amikor előtte sikert sikerre halmozott? Kicsit lépjünk vissza az időben! Szerhij Rebrov, aki három bajnoki cím mellett az Európa Liga és huszonöt év után a Bajnokok Ligája csoportkörébe is eljuttatta a Fradit, nem tudott megállapodni a magyar klubbal a folytatásról. Pedig magyar viszonylatban brutális pénzt keresett a Ferencvárosnál. Az ukrán mester többször is finoman jelezte, hogy a feje fölött igazolnak összevissza játékosokat. Ezért elváltak útjaik. Utána jött Peter Stöger, aki szintén bejutott az Európa-liga csoportkörébe a Fradival. Ám fél év után elküldték, mert a bajnokságban egy pont hátrányuk volt a Kisvárdával szemben a téli szünet előtt.
Közben az eseményeket figyelők csak kapkodták a fejüket, hogy mennyi játékost igazol a Hajnal Tamás vezette csapat a sok fürkész javaslatára. Egy idő után mindez követhetetlenné vált, és mostanra csúcsosodott ki. Olyan jelzőkkel értékelték az érkezőket, hogy úgy érezhettük, közeledünk a BL kieséses szakaszához. Tényleg csak két kiragadott példa: Željko Gavrić volt az új Albert, Xavier Mercier a gólpasszkirály. Hol vannak ma már? És hol van az a legalább két csapatra való játékos, akik még epizodisták sem voltak az együttesnél?
Nagyjából ez a felelőtlen játékospolitika vezetett el a mostani 0–3-ig, amelynek súlyos előjelei voltak már a tavaszi bajnokság fordulóiban is. Folyamatosan hozták Csercseszov nyakára a játékosokat. Aki Stögerhez hasonlóan elvesztette az öltözőt, amely sokkal inkább hasonlított egy játékospiachoz, játékostemetőhöz, mint profi futballklubhoz. Az oszét szakember azt sem tudta, hogy ki kicsoda, kit hova tegyen. Egy év alatt szétesett a sohasem volt csapata, amiért a 0–3 után azonnal elküldték. Kicsit tovább élt, mint Stöger, de a problémájuk azonos volt. Elzavarásuk viszont sok pénzbe került. Belefér a büdzsébe…

A nagy kérdés az, hogy a totál káosz kialakulásában mekkora a felelőssége a Fradi vezérkarának, Kubatov Gábornak, Orosz Pálnak és Hajnal Tamásnak? Szerintem sok – de ők mindig maradnak. Mindig lesz olyan szakember, aki így is vállalja a Fradit. Ha elküldték Csercseszovot, biztos, hogy már megvan az utódja…
Donát Tamás
A vezető képen: Kassi ünnepel, miután megszerezte a KÍ Klaksvík harmadik gólját a Ferencváros elleni meccsen július 19-én a Groupama Arénában. Fotó: Illyés Tibor / MTI







