A fegyelmezetlen honfitársaink szórnak meg bennünket vírussal, akik az európai gócpontokból jöttek haza és eszük ágában sincs tizennégy napig karanténban maradni.
Az egyik veszprémi mobiltelefonos üzletben, ahova kénytelen voltam bemenni, mert elromlott a készülékem, délelőtt 11 óráig már 4–5 ilyen ember járt, el is mondták, hogy honnan jöttek haza pár napja. A kérdésre, hogy miért nem tartják be az elkülönítést, csak nevetnek, „ugyan már, nem kell bedőlni a médiahisztériának” – mondják, ők nem betegek. Az lehet, de megfertőzhetnek másokat. Hogy ember ezt ne értse meg?! Kész fertő! Az ügyfélszolgálatos kislánnyal csak nézünk egymásra, védőmaszk van rajta és gumikesztyű.
Olvasom, házhoz viszi szervizszolgáltatásait a koronavírus ideje alatt az iDoki. Jó ötlet, csak sajna, nekem nem iphone-om van.
Első látásra meghökkentő, milyen üresek a veszprémi utcák, olyan irreális. Csak a gyógyszertárak előtt kígyózik hosszú sor, bemenni nem lehet, ablakon adják ki a gyógyszert, szép lassan, nyugodtan. Fegyelmezetten, egymástól egy méter távolságra állunk. Melegen süt a nap, lehunyt szemmel arrafelé fordítom az arcom. Oldódás, elterelődés. Örülök, hogy flottul működik az e-recept, amit egy órával korábban állított ki a háziorvos, illetve Ági nővér Lovason. Messengeren kértem, írják fel a vérnyomáscsökkentőt – nincs fölösleges személyes kontaktus, ez az új protokoll. A gyógyszertárban nincs se védőmaszk, se kézfertőtlenítő. Tudja Isten, miért kérdeztem meg, tudhattam volna, ha már az első napokban sem volt, mitől lenne most? Eszembe jut, veszek lázcsillapítót, Neocitránt, aszpirint – hogy legyen. Aggódva figyelem, hogyan szedem a levegőt. Nehogy már köhögjek!
Vennem kell hajtő színező sprayt, bezár a fodrász napokon belül, már most is kész rémálom minden vendég után fertőtleníteni a kilincset, a széket, stb. De ha bezárnak, miből élnek, miből fizetik a bérleti díjat ezek a kisvállalkozók?
A boltban, ahova bemegyek, nem fertőtlenítenek se kocsit, se kosarat, se kilincset. A kereskedőn, pénztároson sincs védőmaszk. A vásárlókon se. Kivétel fotós kollégám, akinek volt otthon tartalékja. A legutóbbi katasztrófából maradt neki, most jól jön a hótprofi maszk. Örülök, hogy találkoztunk, de valahogy most nincs beszédes kedvében. Maszkban nem lehet dumálni. Azért gyorsan megbeszéljük a brit védekezési stratégiát, ami állítólag szöges ellentéte a miénknek. Hagyják, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Brrr, hulljon a férgese? Kapják el minél többen, és akkor immunissá válik az ország!
– Már megváltozott ott is a hozzáállás – mondja kollégám, a fia kint dolgozik Londonban, így első kézből vannak információi.
Célszerű lenne áttérni internetes vásárlásra, de például a Tesco csak április 6. utánra fogadja a rendelést házhoz szállításra. Hát, az kicsit messzinek tűnik.
Na, a buszon aztán hazafelé van mit hallgatnom. Idős emberek beszélgetnek jó hangosan. A védőmaszkos úr elmeséli, hogy hiába keres formalint a gyógyszertárakban, nincs, recept nélkül nem adnak. Pedig mindig is ez volt az igazi fertőtlenítő szer. Amikor száj- és körömfájás volt a hatvanas években, akkor is formalinba mártott lábtörlő ronggyal súrolták le a cipő talpát a kapuban, meg mésszel leöntött szalmával, de az nem praktikus, meg szalma sincs már – fejtegeti. Jut eszembe, a cipőtalpat valóban nagyon is tisztítani kellene, de valahogy erről nincs hivatalos utasítás!
Úristen, mennyi rémtörténet, ahogy belemelegednek útitársaim a koronavírus miatti kellemetlenségek taglalásába. Mit kell ebből ekkora ügyet csinálni? – kérdezi hangját felemelve a kockás sapkás idős hölgy. Majd elmondja, ő minden februárban influenzás, most is megvolt, bár kicsit furcsán, mert köhögött is meg nem is, fulladt, de csak kicsit, lázas volt, de nem igazán stb. Hirtelen rátérnek az euró árfolyamára, hogy gyengül a forint, nyomatják az összeesküvés-elméleteket, hogy Kína meg Amerika, biológiai fegyver. Na, basszus! Azért a végén Isten áldja köszönéssel búcsúznak attól, aki leszáll a buszról. Valahogy most olyan metafizikus ez a sorstársak után küldött két szó.