A jótékonykodás az, ami miatt 16 évvel ezelőtt megalakult a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület. Idén is ezért rendezik meg a hagyományos családi napot és főzőversenyt.
Sajtótájékoztatón jelentette be Molnár Roland, a VVHHFE elnöke, hogy a 13. családi napot és főzőversenyt idén május 24-én, szombaton tíz órától rendezik meg a Kolostorok és Kertekben, a jezsuita templom melletti rendezvénytéren.
– Idén 19 csapat nevezett a főzőversenyre, amit az önkormányzat is támogat és a képviselők közül is néhányan – mondta az elnök. – A rendezvény bevételét: a nevezési díjakból és a tombolából származó összeggel a hátrányos helyzetű gyerekeket és fiatalokat támogatjuk. Idén már több mint egymillió forint támogatásról döntöttünk. A családi napon pedig több mint 350 ezer forint értékű tanévkezdési támogatást osztunk ki utalványok formájában.
A rendezvényen rengeteg program szórakoztatja a gyerekeket és a felnőtteket. Lesz pónisimogatás, arcfestés, légvár, lufibohóc hajtogat mindenféle formát. A gyerekek megnézhetik a Bébi Koraszülött Mentőalapítvány mentőkocsiját, a tűzoltóság, a mentősök, a rendőrség kocsiját.
– Markáns szerepet tölt be a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület a város civil életében – vette t a szót Sótonyi Mónika alpolgármester. – Az egyesület minden egyes programja a társadalmi összefogás bizonyítéka, valamilyen jó célt szolgál.
Váradiné Sziklai Erika, az egyesület alelnöke emlékeztetett: 1994 óta május 15-e a családok nemzetközi napja. Az egyesület pedig azért dolgozik, hogy megkönnyítse, illetve szebbé tegye a családok életét.
A jótékonykodás persze egész évben jellemző a VVHHFE-re, mivel több rendezvényükön is adományokat gyűjtenek a hátrányos helyzetben élőknek. Ahogy az egyesület szlogenje is mondja: „Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek.” Az egyesület elnöke ezért meg is köszönte minden támogatónak a segítséget.
A vezető kép a sajtótájékoztatón készült. Balról jobbra: Molnár Roland, Sótonyi Mónika és Váradiné Sziklai Erika. Fotó: a szerző