Hogyan jut el egy kerekes székes idős nő odáig, hogy arcul csapja Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét egy rendezvényen? Hogy jut eszébe egy ittas férfinak azt kiabálni felé, hogy „eltöröm a másik kezedet is”? Felhergelt közhangulat kell hozzá. Uszítás.
A közhangulatot hergeli ezerrel, közpénzen a közmédia. Csak be kell kapcsolni a Kossuth rádió reggeli műsorát és kinyílik a bicska az ember zsebében. Milliószor bejátsszák a ki tudja, milyen szövegkörnyezetből kivágott, inkriminált mondatot a rezsicsökkentésről, a benzinárról, az egészségügyről, hogy utána hosszan magyarázzák az ellenzéki jelölt alkalmatlanságát. Ezt miből szűrik le? A február 10-i reggeli adásban Márki-Zay szellemi állapotát amiatt becsmérelték, hogy azt sem tudja, mikor lesz az évértékelője, úgy kellett megsúgni neki, de még a gyerekei számát és a lakásának négyzetméterét is eltéveszti. Idén három négyzetméterrel kevesebbet írt be, mint tavaly. Magasságos ég, ha a NER-lovagok legalább ilyen pontossággal be tudnának számolni a frissen szerzett ingatlanaik méretéről! De utóbbiak abnormális méreteket öltő gazdagodása a közszolgálati médiában nem téma. A fontos pozícióban lévők korrupciós ügyei, a gyanúsan megnyert tenderek nem érik el a Kossuth rádió propagandistáinak ingerküszöbét. Völner, Schadl? Ugyan már! Hol élünk.
Ostoba csúsztatásokat ismételgetnek
Karácsony Gergely, az igen! Volt pofája jutalmat adni év végén a munkatársainak, miközben azt hazudja, hogy a kormány kivérezteti Budapestet – most ez a mantra a közszolgálatban. De a városháza eladásának ügyét is bedobják még mindig, hogy el ne felejtse a jónép. Miközben aljasul megrendezett helyzetben, titokban felvett, alig hallható hangfelvétel trükkös montázsa az egész felfújt „ügy”. Mellesleg miért is ne lehetne eladni? Nem baj, így még idegesítőbb. A propagandisták napi feladata az uszítás, született intrikusok. Egyszerű, ostoba csúsztatásokat, hazugságokat papagájként ismételgetnek, hogy könnyű legyen megérteni.
Magyarországon virágzik a sajtószabadság
A NER-média legújabb remeke a Magyar Nemzetben látott napvilágot, ami valahogy már át se jön a rádió műsorán. Ez már túl komplikált. Szintén hangfelvételek montázsáról van szó, amiben a Soros György által finanszírozott külföldi intézmények egykori vezetői angol nyelven úgymond „vallanak” arról, hogyan irányították őket a jobboldali tartalmak lejáratására. Arról, hogy az Amnesty International ellenőrzi a külföldi újságírók munkáit és megmondja nekik, mit írjanak. A konklúzió: nyugaton nincs sajtószabadság, Magyarországgal szemben, ahol persze virágzik.
A kormánynak kedves nótát fújják
No most az, hogy kis hazánkban mennyire virágzik a sajtószabadság, annak ékes bizonyítékai az emlegetett Kossuth rádió „vitaműsorai” is, mint például az Ütköző, ahol legföljebb önmagukba ütközhetnek a kizárólag a kormánypárt támogatóiként ismert elemzők, politológusok, jogászok, közgazdászok. Még véletlenül sem hívnának meg ellenzéki szakértőt, csak a Századvég, a 21. század és a Matthias Corvinus emberei váltják egymást a mikrofonok előtt. Plusz időnként Csath Magdolna, Boros Imre. És slussz. Ők fújják a kormánynak kedves nótát. Az ellenzék meg kaparjon az interneten. Ideje lenne megváltoztatni a műsornak még a médiapluralizmusból származó nevét. Uszítás lenne szerintem a megfelelő.
Én még nem hallottam, hogy közszolgálati médiában elmagyarázták volna objektíven, hogy miért tartja vissza az EU a Magyarországnak járó támogatásokat. Ezt is úgy állítják be, hogy a „gyermekvédelmi törvény” miatt. Mintha bárki is fenyegetné a gyerekeket hazánkban.
Viktor a király?
Néha véletlenül becsúszik a Kossuth rádió műsorába egy-egy árva, őszinte hang. A Szóljon hozzá, egyébként szintén nagyon kormánypárti műsorba valahogy mégiscsak becsusszant egy budapesti nő hozzászólása az alapvető élelmiszercikkek árának visszaállításával kapcsolatban. Az áfát kellene csökkenteni, nem a kiskereskedőkre terhelni az infláció elleni intézkedést – ez volt a mondandója lényege. Annyi okos ember van ott fönt a parlamentben, hát miért nem jönnek rá erre az egyszerű megoldásra? Mert Viktor a király? – kérdezte. Ez utóbbit szó szerint, az előzőeket nem tudom szó szerint visszaidézni, csak a lényegüket. Viktor a király? Ezt, a közszolgálatban csak kisebb rövidzárlat esetén elhangozható kérdést azonban nem tudom elfelejteni, még ha akarnám se.
Fotók: Data Society
