Nem borult a papírforma, térdre kényszerítette az aktuális ellenfelét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ám az NB I/B Piros-csoport élén álló kosárlabdázóink roppant nehezen őrölték fel a másik oldal ellenállását, így ha körülményesen is: feledtették a múlt heti, oroszlányi botlásukat.
Hoya-Pannon Egyetem Veszprém – Budapesti Honvéd SE 97-93 (22-27, 25-22, 21-18, 29-26)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Goda, Menyhárt, Földes.
Veszprém: Szabó 9, Madár 26/6, Pavlović 22, Kovács 19, Völgyi 13. Csere: Kerkai 8, Szűcs, Helmeczi. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Honvéd: Szalay, Horváth 20/9, Mucza 26/15, Fülöp 6, Debreceni 14/3. Csere: Pintér 4, Valerio 16/6, Stefán 4, Karman 3. Vezetőedző: Puskás Artúr.
Ahhoz képest, hogy a vendégek szerezték a mérkőzés első dupláját, másfél perc után időt kellett kérniük, a favoritnak tekinthető hazaiak ugyanis kisvártatva nagyobb lendülettel vetették magukat a csatába (6-2). Úgy tűnt, hogy a – sérült, a lábát fájlaló Körtélyesi Gergelyt nélkülözött – mieink az első szezonbeli vereségük után levonták a megfelelő következtetéseket, mert ha nem is villogtak, de kiegyensúlyozott csapat benyomását keltették (10-5). Nem túlzás, a listavezető dominanciának nem nevezhető fölénye eddig tartott, lévén, Horváth Ákosék elkezdték tartani velük a lépést (10-9). A tabella-első játékát elől és hátul is megingások kísérték, ami azt vonta maga után, hogy egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek – azzal a nem elhanyagolható ténnyel kísérve, hogy már a rivális állt jobban (12-13). Egyre hangosabban csikorogtak a Hoya-gépezet fogaskerekei, Völgyi Marcelléknak szemmel láthatóan nem ízlett a Honvéd stílusa (17-21). Mérész mester hiába hívta magához az övéit, a publikum a „fejtágítóját” követően sem hitt a szemének, a hetedik helyezett megérezte, hogy az est folyamán lehet keresnivalója a királynék városában (19-27).
Noha az éllovas játékában kevés elképzelés volt felfedezhető, később faragtak a hátrányukon, de minden kosárért meg kellett dolgozniuk (24-27). A szurkolók abban reménykedtek, hogy a helyi kedvencek innentől kezdve „észhez térnek”, átveszik az irányítást, ám csalódniuk kellett, hiszen csak eztán jött a feketeleves (24-32). A bajnoki ezen szakaszában semmi sem jött össze a bakonyiaknak – nem elég, hogy meggyűlt a bajuk a fonalat egyre jobban elkapó Mucza Tamásékkal –, mintha nem is hazai pályán pattogtattak volna: nem találták a gyűrűtől való távolságot (24-36). A rossz megoldásaik, a kimaradt és „homályos” dobásaik miatt gödörbe kerültek, az ellen komoly nyomás alá helyezte őket (24-39). Ekkortájt harmincöt, valamint hatvan százalékon állt a gárdák dobóformája; a vendégek közelről csak elvétve rontottak. Kovács Ádámék egy darabig nem tudtak mit kezdeni a kintről is pontosabban célzott fővárosiak agresszív védekezésével – nincs rá jobb kifejezés: megállt a tudomány (26-44). A sportbarátok nehezen ocsúdtak a rémálomból, majd egyre hangosabban kezdték el biztatni a megzavarodott és a szerencsével is hadilábon állt egyetemistákat, akikben alig buzgott a bizonyítási vágy. Ilyenformán nem is volt különösebb jele annak, hogy visszatérnek a helyes útra, mégis így történt: szinte a semmiből repesztettek egy tizenöt–nullás sorozatot, köszönhetően a feljavult hátsó alakzatuknak is (41-44). A félidő végén egymás után estek a kosarak, így a műhelyek minimális Honvéd-fórral mehettek az öltözőbe (47-49).
A nagyszünet után egy figyelmesebb és fegyelmezettebb veszprémi alakulatot láthatott a nagyérdemű, de a történések hiába fordultak jó, vagy helyesebben jobb irányba – sikerült az állást egalizálni is –, a Mérész-legénységnek összességében nem volt könnyű dolga (52-52). Az ellen továbbra is hibákra kényszerítette a listavezetőt, ennek, illetve a visszafogottabb teljesítménynek volt betudható, hogy képtelenek voltak ritmusra lelni (54-58). Az idén kirobbanó formát mutató Madár András aztán úgy gondolta, hogy hátára veszi a csapatát, ám a nagy „adok-kapokban” nem lehetett megtörni a meglepetésben apellált és a palánkok alatt is jól helyezkedett budapestieket (62-62). A veszprémiek egyszer ugyan visszavették a vezetést (…Kerkai Ákos kosarával majd’ huszonnégy perc után; 64-62), ám a vendégek újra fordítottak, vagyis sokadszor helyeztek nagy terhet a hazaiakra (64-65).
A záró felvonás egypontos Hoya-előnyről indult, ami éppenséggel nem volt sok, viszont az előzmények ismeretében nem is volt annyira rossz. A negyed elején megint megremegtek a veszprémi kezek, Valerio Bodon Vincenték egy nulla-hetes rohammal nyitottak (68-74), majd a mieink tették ki a szívüket és a lelküket a pályára, s mentek válaszként ők is egy hét–nullás etapot (74-74). Hat perccel a vége előtt minden kezdődhetett elölről, a klubok ráadásul addig szinte valamennyi statisztikai mutatóban ugyanúgy álltak (76-76). A forgatókönyv eztán érdekes sorminta szerint folytatódott: előbb a Honvéd szerzett többször vezetést, amit a vendéglátók rendre kiegyenlítettek (80-80), majd Szabó Péterék kerültek előnybe és Muczáék jöttek vissza „ikszre” (84-84).
Már csak két perc volt hátra a lefújásig, azonban a „brigádok” nem tágítottak egymás mellől, ezért az izgalmak a tetőfokára hágtak (87-87). Miközben a teremben zúgott a „Veszprém” és a „Harcoljatok” szólam, Madár feltette a pontot az újabb parádéjára (91-87), ahonnan az egészpályás letámadással próbálkozott rivális egyszer még visszajött a mérkőzésbe (91-90), ám a – körülményekhez képest higgadt és nyugodt – hazaiak az utolsó pillanatokban összekapták magukat, és dűlőre vitték a dolgot (97-91).
Mérész Csaba: Körtélyesi nagyon hiányzott a sorainkból, vele talán jobban összeállt volna a védelmünk és kevesebb hullámvölgy „színesítette” volna a produkciónkat. Ezzel együtt mindkét klubnak jár az elismerés. A fővárosiak fegyelmezetten kosárlabdáztak, nekünk szerencsére a zónánkkal sikerült némiképp megzavarnunk őket.
Puskás Artúr: A kollégámhoz hasonlóan én is gratulálok a csapatoknak, a veszprémieknek további sikereket kívánok a folytatásban. Nyerni érkeztünk ide, ezért is sajnálom, hogy az első félidőben ilyen nagy előnyt adtunk le. Az összecsapást apróságok döntötték el, a hajrában a bajnokesélyes társaság nagyobb rutinja döntött.
