A lánybúcsú szokása a XIV. századtól ismert, divatja itthon is évszázadokat ível át. A Balaton partján öt bájos hölgybe botlottunk, akik szemmel láthatóan viszik tovább a hagyományokat.
Feltűnő jelenség volt öt szép leányzó az almádi vasútállomás kerítése mellett, ráadásul alakjukat a szépségversenyek selyemszalagja hangsúlyozta. A négy zöld színű „bride” felirat jelezte a lánybúcsú várható eseményét. Az arát fehér szalag emelte ki.
Jókedvük átragadt az arra járókra. Kiderült, hogy a mérnök, a közgazdász, a marketinges, a szövegíró alkotta társaság a fővárosban dolgozik. Az esküvő két hét múlva lesz Sátoraljaújhelyen.
Tökéletesen úgy, mint anno a XIV. századi angol vidéken, ahol a menyasszony egyházi és földesúri engedély birtokában esküvő előtt sört főzött. Azt eladta, a befolyt pénz pedig az ifjú pár hozománya lett. El lehet képzelni, a mulatozók mekkora vigalmakat tartottak!
Hasonlóképp a spártaiakhoz, akik elindították a házasság előtti búcsúztatásokat – természetesen kizárólag a teremtés koronáinak. Az ókorban azok kevésbé a buliról szóltak, sokkal inkább a szellemek elűzéséről. Minél nagyobb zajt csaptak, annál messzebb menekültek a gonosz, ártó démonok.
Skóciában Blackenings-nek becézték a menyasszony vegzálását. Feladatokkal igyekeztek zavarba hozni, hogy minél alaposabban fölkészítsék élete legnehezebb szakaszára. Az olaszoknál is volt ilyen hagyomány: az esküvője előtti hetekben vicces jelmezbe öltöztetve parádézott az ifjú lány a barátnői társaságában.
Anno a vőlegények sem maradtak ki a próbatételből, őket az ifjú pár családjainak férfi tagjai szembesítették a házassággal járó kötelezettségekkel.
Itt a Balaton partján a feladatok még a menyasszony előtt álltak, ám hiába faggattam a szervezőket, nem árulhatták el azokat. Abban maradtunk, hogy az házassági évfordulón visszajönnek és majd mesélnek…
