Megjött Ottó. Már pont ideje volt. Kezdtem elmagányosodni. Nathalival váltunk pár szót a szomszéd bejáratból, németül, angolul. A felettünk lakó leszbikus lengyel csajok rám se hederítenek. A jobb oldali szomszédra, egy horvát vezetéknevű pasira nem merek horvátul ráköszönni, mert mit tudom én.
Lehet, csak az ősei horvátok. Meg különben sem téma itt, hogy kinek mi az anyanyelve. Mindenki igyekszik a svájci németen megszólalni. Grüezi! Legfeljebb a dialektusunk árulja el, honnan jöttünk.
Ahogyan nem téma, hogy ki honnan jött, ugyanúgy nem téma egymás anyagi helyzetének a méricskélése sem. Látszólag nincs hivalkodó gazdagság, divatozás, pedig vannak kőgazdagok. A hajók, vitorlások például jóval szerényebbek a thalwili kikötőben, mint mondjuk Alsóörsön. Többnyire egyszerűen, szinte igénytelenül öltöznek itt az emberek, praktikusan, inkább időjárásnak, mint az alkalomnak megfelelően.
Felmentünk vasárnap az evangélikus templomba, ahol éppen konfirmációt tartottak. Nem volt semmi pompa, csak jókedv és közösség. Modern istentisztelet, ahol egy brit popénekes slágerét énekelték a bérmálkozók: Morning has broken. Érdekes, a nap témáját, az igehirdetést is angolul adták meg: Back to the roots. Vissza a gyökerekhez. A gyerekek: Louis, Raffael, Elias, Gerda. Vélhetően spanyol, olasz, francia, német, echte svájciak. A lelkésznek mindegyikükhöz volt valami nagyon személyes mondata útravalóul: „Legyél a világosság és az értelem!” Vagy: „A sas nem kapkod legyek után.” Meg ilyenek. Már amennyit megértettem a svájci németből.
Ami a tanításból mindenkire vonatkozott, az a gyökerekhez, a családhoz, a közösséghez való kötődés fontossága volt. Ennek illusztrálására gombolyagot dobáltak egymás között a hívek a padsorokban, amit végül felgöngyölítettek. Sokat nevettek és tapsoltak. Olyan tiszta és világos, derűs volt minden. Ja, és kis cédulákra felírhatta mindenki, aki akarta, hogy neki mit jelentenek a gyökerek. A család, a nyelv, a szerelem, a falu – ilyen sablonválaszok érkeztek, de mind egy szálig felolvasták. Egy kislány azt mondta, neki a nyelv a gyökér, ami ideköti. Ott van otthon, ahol a jellegzetes svájci köszöntéssel üdvözlik egymást az emberek: Grüezi! Vagy azzal, hogy: halo és ciao!
Vasárnaponként gyönyörű harangjáték hallatszik a Thalwil fölé magasodó templom tornyából, mintegy ráborul a tájra. Ez az ünnepélyes harangzúgás hívogatott fel bennünket az istentiszteletre, ahol a lelkész még az ukrajnai háborúról és a szolidaritás fontosságáról is beszélt. – Miért segítünk? – tette fel a kérdést. – Azért mert a kultúránk része a szolidaritás, az emberi jogok és a szabadság – szólt az egyszerű válasz.
A templomdombra menet az egyik ablakba ki van írva: No War. Szivárványszínű zászlóra. Zürichben a hidakon, a főutak mindenütt kint az ukrán zászló. Nem is tudom, hogy volt akkor azzal a bizonyos német fegyverszállítmánnyal, amit késleltettek, mert svájci alkatrészek voltak a fegyverekben?
Nyílik a jázmin, a bodza, a futórózsa, a tearózsa meg a sok színes, számomra ismeretlen virág. Az emberek kirándulnak, vagy kint heverésznek a parkokban, vagy a Limmat partján zenélnek. Itt fent a faluban mindenki köszön mindenkinek: Grüezi!
Thalwilban, de végig a tó partján a mi oldalunkon szabad a strand, nincs bekerítve. A másik parton, az úgynevezett Aranyparton, ahol például Tina Turner is él, a villák kertje lefut a tóig. De ez nem izgatja különösebben az embereket, ahogy a celebek se. Meg se ismerik őket. Nem törődnek velük. Talán azért nem, mert mindenki jól él a maga szintjén és ezzel nagyjából beéri.
Ottóval voltunk a zürichi Kunsthausban. Elképesztő Giacometti-gyűjteményük van, de a szürrealisták, dadaisták, metafizikusok és a többi modern is pazar példányokkal képviselteti magát. Szerdán visszamegyünk. Minden szerdán ingyenes a belépés az állandó tárlatra, de Yoko Ono május végén záruló kiállítására már jegyet kell venni 23 svájci frankért, körülbelül 8500 forintért. Majd ha Ladik Kati performanszaiért is tud a közönség ennyit fizetni Budapesten, akkor lesz jó világ!
Ajjaj, nekünk is volt egy mulatságos performanszunk Ottóval, nem másutt, mint Zürichben, a Svájci Nemzeti Bankban. Kaptunk is érte 50 frankot. De erről majd legközelebb.
A vezető képen napozók a Limmat partján. Fotók: a szerző
