A világ leegyszerűsítésének korát éljük minden területen. A nyelvekből kikopnak az udvariassági formák. Ma már nemcsak a bolti eladó tegezi le a vásárlót, de a reklámokban, az internetes vásárlások írásos szövegek is a közvetlennek tűnő tegezési formát részesítik előnyben. A magázás jószerivel kikopott a hazai kommunikációból, az egyszerűsítés győzelme vitathatatlan.
Anno mesterem ült az íróasztal mögött, én előtte álltam. Ő tegezett, én magáztam. Ő 33 éves férfi volt, én 16 éves diáklány. „Kisfiam, ha valami butaságot írsz, és azt mondom, maga marha, megbántódnál. Ha azt mondom, te kis hülye, tudod, hogy csak valamit elrontottál.” Egész nyáron féllábon tanultam az egyik legjobb magyar újságírótól ebben a csendőrpertuban (a hatalmasabb tegezi a kiszolgáltatottat). Azóta kiegyenlítődött kapcsolatunk, ám ez a három hónap mély nyomott hagyott bennem. Soha nem tegeztem le tanítványaimat, akik szinte könyörögtek ezért, merthogy ezt „szokták meg”.
Az egyszerűsítés jegyében ma már évtizedekkel fiatalabbak kérik a tegeződést. A gyerekek régen a családokban szüleiket és rokonaikat magázták, többnyire életük végéig. Azt gondolták, ez a tisztelet jele, holott a magyar nyelvben is a középkorig a tegező nyelvi formákat használták. A magasabb rangot a „te kegyelmed” formával ismerték el, mert a tegezés nem jelentett egyenlőséget, csak éppen a különbségeket más nyelvi elemek fejezték ki.
A tegezés praktikus okokból kezdett eltűnni: az Árpád-ház kihalása után némelyik királyunk nem tudván magyarul, tolmáccsal hallgatta meg alattvalóit. Hasonlóan tolmácsra szorultak a királyt kísérő főurak is. A kihallgatások során egyes szám harmadik személyben szólítják meg az urakat, mivel nem közvetlenül hozzá szólnak, hanem a tolmácshoz. Például: „Az úr adjon…”. Az emberek tudatában megmaradt, hogy a náluk nagyobb uraságot nem illik közvetlenül egyes szám második személyben megszólítani, hanem csak, úgy mintha tolmáccsal beszélgetnének.
A magyar tanulékony nép, elővigyázatosságból a reformkortól minden kevésbé ismert személyt magáztak. Leginkább utánzásból, mert a német anyanyelvű Széchenyi itthon is az előkelőnek gondolt magázást akarta meghonosítani, a „maga” szó kiiktatásával, merthogy azt parasztosnak gondolta. Felkapaszkodni vágyó sznobok ma is majmolják, noha az általa javasolt „ön” kifejezés eleganciájának eredetét nem ismerik.
A tegezés vagy magázás nemcsak divat, érdekes társadalmi viszonyokat rögzít. Ma is. A bolti eladó a legnagyobb nyugalommal tegezi le az évtizedekkel idősebb vásárlót, de eszébe sem jut a kórházban letegezni a vele egykorú, őt vizsgáló orvost. Vagy az ügyében eljáró ügyvédet.
Az internet demokratizálni látszik a viszonyokat, valójában pedig az egyszerűsítés győzelméről, a kényelmességről van szó. Nem akarunk gondolkodni, nem tanuljuk meg a kifejezések sokféleségét, hagyjuk, hogy szürküljön életünk.
Fotó: Everett Collection / Everett / Profimedia
