Azok emlékezhetnek még a szép, szőke, kissé karcos hangú riporterre, akik annak idején nézték a tévében a közéleti műsorokat. Balogh Mária karcsú alakja feltűnt a gyártósorok között, a bányában, a kohókban. A Magyar Televízió örökös tagja 85 évet élt.
Balogh Mária abban az időben dolgozott riporterként, amikor még szakmának számított az újságírás. Amikor még kollégái fölkészülten érkeztek az interjúkra, ismerték riportjaik helyszínét, mint a tenyerüket. Balogh Mária, az első magyar női tévériporter pontosan, határozottan kérdezett munkástól és főnökétől egyaránt. Befektetett munkája mindig megtérült: addig járt a dolgok után, mígnem kiderült az igazság. A hatvanas évek elején műsorainak többnyire eredménye is volt. Akkor még nem a következmények nélküli országban zajlott az élet. Az élet, amelynek szereplőit anno a filmek és a tévériportok is a valóságban keresték és találták meg.
A tévériporter apja Csepelen vasöntőként kereste a kenyerét, édesanyja szintén a gyárban dolgozott. Tőlük tanulta a kétkezi munka becsületét, tiszteletét. Felnőttként ezért értett szót pillanatok alatt a „melósokkal”. Soha nem felejtette el, honnan indult, érdekeiket a maga módján igyekezett képviselni. Számtalan magazinműsorban (pl.: A tévé jelenti) szólaltatta meg az akkori hatalom „urait”, akiket az állampárt igyekezett masszaként kezelni, de Balogh Mari – ahogy akkor nevezték – arra törekedett, hogy a munkásosztály hangja hallatszon. Ebédszünetben című napi élő riportműsorához nem ritkán negyven-, ötvenezer levél érkezett. Gyakran került szembe főnökeivel, mert nem volt hajlandó kivágni azokat a sarkosan fogalmazott, őszinte mondatokat, amikért a műsort elkészítette. Amiért aztán főnökei állhattak a szőnyeg szélén a pártközpontban. A sor végén persze ő állt, az ostor leginkább rajta csattant. Fokozatosan megkeményedett. Rákényszerült a harcra. A kiállásra a gyengébbekért, akikre a kamerák és a mikrofonja ráirányította a figyelmet.
Kollégái meg akarták „menteni”. A dekoratív megjelenésű hölgyet kulturális műsorok készítésére hívták. A tévé könyvesboltja hatalmas siker volt. Az írók örömmel adtak neki interjút, mert a kérdezőn látszott, nemcsak érdekli a regény, de a beszélgetés előtt el is olvasta azt. És izgalmasakat kérdezett. A kérdéseinek tétje volt. A kutatók és az egyetemi tanárok egy részével nehezen boldogult. Megpróbált úgy kérdezni, hogy a válaszokat az „ő népe” is értse. A fontoskodókat nem tudta kibillenteni szerepükből.
Amikor a főnökei már teljesen kihátráltak a műsorai mögül, megtették az Ifjúsági és gyermekosztály vezetőjének, remélvén, ott nem lehet vele baj. Lett. Például 1982-ben a Riporter kerestetik vetélkedő élő adásaiban olyan interjúk hangzottak el, amelyek következtében a döntőt már csak felvételről merték leadni. A versenyzők helyett az osztályvezető Balogh Mari vitte el a balhét. Örülhetett, hogy fegyelmivel megúszta…
Föl nem adhatta. Sem elvei, sem a magánélete nem engedte. Sérült unokaöccsét egyedül nevelte, nem engedte intézetbe adni, a speciális kezelésekhez szüksége volt minden fillérre.
1995-ben még egyszer próbálkozott. A rendszerváltás veszteseit szólaltatta meg Sorsok című műsorában. Már akkor is kellemetlennek minősült a téma.
Balogh Mari 38 év után nyugdíjas lett. Keresett egy helyet, ahol unokaöccsével élhetett. A székesfehérvári intézetben mindenféle munkát elvállalt, hogy együtt lehessenek.
A Wikipédia egyetlen szócikket sem pazarol rá, a Youtube-on sincs fönn egyetlen interjú, riportfilm sem, amit ő készített. A magyar televíziózás első évtizedeinek meghatározó riportere mintha nem lett volna jelen a tévénézők millióinak otthonában.
Pedig velünk volt.
A vezető képen Balogh Mária riporter Érdi Sándorral és Petur Istvánnal 1974-ben. Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan
