Elment az utolsó magyar tudós, aki baloldali és liberális eszméit nyíltan vállalta, akit világszerte ismertek az egyetemek világában, az értelmiségi klubokban. Szelényi Iván munkásságában élete végéig tükröződött értékrendje: a szolidaritás, az emberi jogok és az elesettek védelme.
Baloldalinak és liberálisnak vallotta magát itthon, Amerikában és Abu-Dzabiban is. Szelényi Ivánt 1975‑ben kiutasították Magyarországról, mert a Konrád Györggyel közösen írt könyvének kéziratát át akarta csempészni a határon. Ma alig hihető, hogy kellemetlenül érezte magát valaki Magyarországon, mert nem olvasta, nem ismerte Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz címmel előbb szamizdatban, majd 1989‑től hivatalos kiadásban megjelent művét. Kiutasítását követően dolgozott angol, ausztrál, amerikai egyetemeken, a rendszerváltást követően jött vissza. Harmadik generációs értelmiségiként, társadalomtudósként is meg akarta érteni a kiművelt emberfők szerepét, ezért tudományos vizsgálatok sokaságával figyelte az értelmiség helyzetének változását. Antal József kormányában a diplomások kiemelt helyzetbe kerültek, azonban a 2000‑es évek óta az értelmiség marginalizálódása folyamatosan tapasztalható: sem a politikában, sem az üzleti életben nem rendelkeznek komolyabb befolyással, az egzisztenciájuk alapját jelentő kulturális, oktatási és tudományos szférából pedig jelentős újraelosztó forráskivonás figyelhető meg, ami az értelmiség gazdasági tőkéjének gyengülését hozta magával.
Szelényi Iván a maga ideálképét a hatalomhoz és a társadalomhoz az alternatívák kínálatában fogalmazta meg. Úgy vélte, aki a politikusoknak titokban tippeket ad, az a hatalom része lesz. A folyamatok összefüggéseit, a lehetséges megoldások következményeit tudományos kutatásokkal fel lehet/kell tárni, de a következtetések levonása a politikai szereplők felelőssége.
Baloldaliként a periférián élők segítésének módjaihoz kívánt „anyagot szolgáltatni”. Alapmű született Ladányi Jánossal folyatott közös kutatásukról A kirekesztettség változó formái címmel, amely 2003-ban jelent meg. Nem lett slágerkönyv, a roma társadalomtörténeti, nemzetközi összehasonlító és hazai mélyszegénységi helyzetét, a szociális kirekesztés alakváltozásait kutatták. Különös figyelmet fordítottak a peremhelyzetű csoportokra, ezen belül a roma közösségekre: az egyének és a közösségek lehetőségeinek drámai beszűkülésére, a kirekesztés változó formáira. Kiemelkedő módszertani megállapítást tettek: kit tekintenek a kutatásokban romának. Szelényi Iván Ladányi Jánossal együtt azt az elvet képviselte, hogy ennek elsődleges alapja az érintettek önmeghatározása. A kiindulási pont, hogy a kutatók kit tekintenek cigánynak, jelentősen befolyásolja a roma népesség létszámáról, társadalmi helyzetéről, szegénységéről és kirekesztéséről alkotott képet. Az addigi külső besorolás gyakran a többségi társadalom előítéleteit tükrözte, szemben az önmeghatározással, ami az érintettek identitásáról szól. A mélyszegénység drámai növekedését mérték.
Ötven éve, amikor kiutasították Magyarországról, nem gondolta, hogy egyszer a legmagasabb kitüntetésben részesül. Úgy vélte, a Hazám-díjjal és a Budapest díszpolgára címmel a baloldali és a liberális értékrend megvalósítását méltányolták, amelynek alapvetése a szolidaritás, az emberi jogok és az elesettek védelme.
Vezető képünkön: Szelényi Iván. Fotó: Berecz Valter / 24.hu
