Régóta úgy gondolom, hogy a legfontosabb emberi értékek egyike a változásra (világra) való nyitottság. Szabadúszó zenészként, alkotóként izgalmas kihívást jelentett számomra a kijárási korlátozás bevezetése, majdnem egyik napról a másikra a munkáim és felkéréseim 95 százaléka semmissé lett.
S bár intézményi, vagy személyes patrónus híján vagyok, az első gondolatom mégis az volt, hogy végre lesz alkalmam pihenni. Mivel imádok dolgozni, fiatal felnőtt koromtól kezdve a gyertyám mindkét végét égettem. Mindig is sokféle tevékenységet végeztem, a korlátozások előtt: több Waldorf iskolában és egyéb módokon (például táborokban) tanítottam, zenekarokban játszom, így koncerteztem, a koncertjeinket szerveztem, gyakoroltam a hangszereimen, közel-keleti ütőhangszeres elvonulásokat tartottam felnőttek számára, és tavaly beiratkoztam a Károli Gáspár Református Egyetemre mentálhigiénés segítő szakember másoddiplomás képzésre, így az egyetemre járás és tanulás mellett a szakmai gyakorlatomat is végzem. Alig volt időm saját magamra. Úgy éreztem, hogy nem egy hétvége, nyaralás, vagy néhány hét alatt fogom tudni enyhíteni fáradtságomat, hanem erre minimum hetek kellenek majd.
A jelenlegi helyzet a fenti nézőpontból fakadóan ajándékként ért, és most is hálát érzek miatta. Ráadásul tapasztalatom szerint igazi alkotó tevékenységet úgy a legjobb végezni, ha „megágyazunk” az alkotói folyamatnak legalább egy hét semmittevéssel. S ez nagyon nehéz. Szó szerint semmit sem csinálni… Se munka, se szórakozás, se filmnézés, se internet, csak nagyon passzív, vagy manapság ingerszegénynek gondolt történések, mint a séták, spirituális-hitéleti tevékenységek, beszélgetések és csak ami feltétlenül szükséges a mindennapi élethez. Ezeket a kritériumokat én most csak tökéletlenül tudtam teljesíteni, de megadatott hozzá a magam számára előírt egy hétnek a többszöröse. Szóval a változások hatására felmértem az új nehézségeket, az erőforrásaimat, és mint egy jó taoista, arra koncentráltam, hogy a megváltozott helyzet milyen lehetőségeket tartogat a számomra. Tudtam pihenni úgy, mint utoljára serdülő koromban pihentem. Fűben fekve olvastam szórakoztató irodalmat, illetve az egyetemi kötelező és ajánlott olvasmányokat. Délelőttönként órákig gyakorlok a hangszeremen, mert a zene a legfontosabb dolgok egyike az életemben. Számot vetettem magamban arról, amit eddig csináltam és ahogyan csináltam.
Ezután régóta vágyott ötleteimen és projektterveimen kezdtem el dolgozni, nagyon kellemes, embernek való tempóban. Hiszem, hogy jelentős alkotásokat így lehet készíteni, igazán fontos tevékenységet így lehet művelni. S hogy konkrétan miken dolgozom?
A kijárási korlátozás óta önkéntes társadalmi célú vállalásként tartok online mentálhigiénés támogató beszélgetéseket azok számára, akik lelki, élethelyzeti nehézségekkel küszködnek.
Az egyetemi vizsgáimmal és beadandóimmal most jó értelemben ráérősen tudok foglalkozni, nagyon sok személyközpontú pszichológiával kapcsolatos könyvet, tanulmányt olvasok. Igazán felemelő számomra, ahogy felfedezek másokban és magamban új képességeket.
Dolgozom egy programsorozaton, amely felnőtteket segít majd hivatás-, illetve pályaorientációs fejlődésükben. Eredetileg ez inspirált a mentálhigiénés tanulmányok elkezdésében.
Régóta vágytam egy saját közel-keleti és egzotikus ütőhangszeres szólókoncert anyag elkészítésére, délelőttjeim nagyrészt erről szólnak. Már korábban is gyakoroltam rá, és a múltban néhány kisebb felkérés elősegítette, hogy foglalkozzam vele. A Veszprém Kukac olvasóinak feltöltöttem egy videót, ami rövid betekintést enged a folyamatba. Bár a felvétel házi, sajnos nem „kézműves”, ezért megtekintéséhez a jobb élmény érdekében fülhallgató, vagy jobb minőségű hangfal használatát javaslom.
Örülök, hogy most kicsit lelassult a világ! A félelmek dédelgetése helyett alkotni akarok, elmélyülni magamban, újra megismerni szeretteimet, barátaimat! Sokat foglalkoztat a gondolat, hogyha újra elindulnak a nagyvilág fogaskerekei, hogyan fogom tudni megőrizni az új helyzetben megtalált értékeket, irányokat és a nyugalmat.
Franczia Dániel
