A pultok mögött álló szakemberek nem tehetnek a hónapok óta tartó gyógyszerhiányról. Az ostor mégis rajtuk csattan: a dühös betegek rajtuk kérik számon a kormány „spórolását”, vagyis hogy bizonyos hatóanyagokat tartalmazó orvosságokat nemes egyszerűséggel drágának minősítve nem hoznak be Magyarországra.
Hónapok óta járok én is a nekem szükséges tablettákért, így aztán láttam, amikor a tehetetlen beteg elsírta magát, mert májustól még az eredetileg felírt hatóanyag egyetlen helyettesítője sincs az országban. A fiatal szülők Szlovákiába járnak át gyermekük asztmás rohamait csökkentő pirulákért.
A tehetősebbek Ausztriában kapják meg első receptbemutatásra az itthon több mint fél éve hiányzó medicinát. Lám, csak lám, milyen előnnyel jár az EU-tagság…
Én meg lassan olyan leszek, mint Cato, aki minden szónoklatát a híres mondattal zárta: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam” („egyébként javaslom Karthago elpusztítását). Ha bármit veszek, nem felejtem el megkérdezni, jött-e a nekem szükséges kapszulákból. Néha már, mielőtt megszólalnék, közlik: nem.
Ám tegnap szerencsém volt, érkezett néhány doboz, csakhogy eltérő hatóanyag-tartalommal, mint amit nekem fölírtak.
Az ifjú gyakornok épp sajnálatát fogalmazta, hogy így nem szabályos, nem kaphatom meg a másféle kiszerelést, írassam fel újra a háziorvossal, amikor mentora megmentett. Elmondta, hogy észlelte, már hónapok óta keresem náluk a gyógyszert, úgy vélte a rendeletek ellenére vegyem át, ne zaklassam a nyár közepén szabadságán a háziorvosom És ne álljak újra sorba a zsúfolt patikában. Szóval: gyógyuljak.
Az almádi patikában történt mindez. Remélem, nyilvános köszönetem emberségükért nem eredményez „különleges” ellenőrzést.
