Lázasan készülődnek a farsangra az ovis szupermenek és pókemberek, tündérek és hercegnők. Az én négyévesem minden álma, hogy kabala legyen. Nem akármilyen, a veszprémi kézilabda csapat piros hajú, örökké vidám, talpával is tapsoló fickója.
Itt a farsang, valóra válnak a kívánságok. Elkészült a fekete nadrág, oldalán piros csíkkal és a jellegzetes hajszerkezet, oldalra lőve. Egyetlen vágya nem teljesült még, találkozni az igazi kabalával. Kedden erre is sor került. A meccsre történő belépéshez elmaradhatatlan kellék volt a jelmez.
A Cegléd elleni mérkőzésen a nézőtérre lépve a két kabala, kicsi és nagy találkoztak. A kicsi ovis földöntúli boldogsága egészen elképesztő volt. A nagy példakép pedig – látva a helyzetet – azonnal pacsikkal és közös fotókkal tette felejthetetlenné a meccset. Még játék közben is odament kis hasonmásához, és együtt szurkoltak a Veszprém csapatának.
Hazaérve a kisfiam csak annyit mondott: „Anya, még mindig úgy dobog a szívem!”
Köszönjük, kabala! Hajrá, Veszprém!
bonyhádi
