Sok volt a boldogtalan szurkoló, a Petar Nenadić-fan, akik szomorúan vették tudomásul, hogy kedvencük már nem a Telekom Veszprém kézilabdázója. Még többen bosszankodtak azért, mert a klub csak egy szűkszavú tájékoztatást adott erről indoklás, konkrétumok nélkül. Ahogy ez így volt Borozan és Moraes esetében is. Pálmarssonról nem is beszélve.
Kétségtelen, hogy kommunikációban nem a legélesebb kés a fiókban a Telekom Veszprém. Bár Csík Zoltán vezérigazgató egy korábbi nyilatkozta szerint ezen a területen is erős a klub.
Aztán terítékre kerültek az újságírók is, időnként minősíthetetlen stílusban, a legfinomabb megfogalmazás, hogy maszatolnak a témában. Ami azért nem igaz, mert csak kevesen veszik fel a telefont ilyenkor a másik oldalon. Az újságíró legnagyobb kincse a kapcsolati tőke, és informátort soha nem ad ki. Mert másnap szembe jön az utcán a kisvárosban…
Persze lehetne fogást találni, szorongatni a klubot a tollforgató társadalomnak. Leírni egy-két bulvárhírt, ami el is szabadult a neten az ügyben. És akkor a sakktáblán kényszerlépésbe kerülhetne a klubvezetőség. Vagy nem szól semmit, ami akár beismerésnek is tekinthető. Vagy magyarázkodik, ami elég kínos szituáció, Vagy perel az igazáért. Viszont ami négyszemközt elhangzik, az a bíróságon nem biztos. Mert nem ér ennyit az egész. Ugye emlékszünk még a Nagy László–Pick Szeged– Bodó Richárd esetre, ami végül hamvába holt?
Visszatérve Nenadićra. Csak annyit kellett volna mondani, hogy az utóbbi időben az edző és a játékos között megromlott a szakmai kapcsolat, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottunk, megelőzve a további bonyodalmakat. Hasonló bármelyik munkahelyen megtörténhet. A játékosnak a megállapodásból hátralévő négy hónap bérét átutaltuk, a továbbiakban nyilatkozatot nem teszünk. Az ügyet kölcsönösen lezártnak tekintjük.
Persze a csapat jelenlegi teljesítménye miatt ez rendkívül veszélyes közlemény is lehetett volna. Mert úgy megválni egy klasszistól, hogy most jönnek a legfontosabb összecsapások, az több mint vakmerőség. Hiszen még semmit sem nyert a csapat. És ne feledjük, Jahija sincs! Meggyőződésem, ha időközben nem sikerült volna leigazolni Remilit, Nenadićtyal nem történt volna szerződésbontás, mert az maga az öngyilkosság. Ehhez viszont kellett a lengyel Kielce pénzügyi válsága is. Egy klasszis ment, egy jött. Ezzel így összességében morálisan lehet, hogy erősödött a csapat, viszont szakmailag a taktikai repertoár csökkent.
Azért a Nenadić távozásával kapcsolatos kommentekből az is kiderült, hogy nem mindenki kedvelte a játékát, stílusát, mert döntő pillanatokban sokat rontott, hibázott. Bár kétségtelen, hogy a beálló Nilssonnal egészen elképesztő volt a játékkapcsolata az irányítónak. De az kevés a mai modern kézilabdázásban.
Csak egy kis történelemidézés a legjobb irányító-beálló kapcsolatokból: Keller Lajos–Perger Ferenc, Kocsis Pál–Pardi Károly, Gulyás István–Zsigmond György, Eklemović Nikola–Marian Cozma, Chema Rodríguez–Renato Šulić és így tovább. Kinek, melyik tetszik…
Donát Tamás
A vezető képen Petar Nenadić. Fotó: MTI
