Nem minden tánc kezdődik muzsikaszóval, és nem minden lépés sikerül segítség nélkül. A Badacsony-Tördemic Néptáncegyüttes előtt most egy különleges lehetőség áll: augusztus végén nemzetközi közönség előtt mutathatja meg, milyen hagyományokat őriz és ad tovább. Ehhez azonban támogatásra is szüksége van.
Az együttes 2009 novemberében, mindössze három párral alakult meg. Azóta folyamatosan bővült, a néptánc pedig a környék számos gyermekének életében vált fontossá. Jelenleg mintegy 300‑350 gyermek kapcsolódik valamilyen formában a néptánchoz. Az egyesület egyik legfontosabb célja, hogy saját tájegységének kultúráját és a magyar néphagyományokat megőrizze, majd továbbadja a következő generációknak. Művészeti vezetője Szabó Csaba, a női kar vezetője Nagypál Anett, a tánckar vezetője pedig Nagy Márton. Az elmúlt évek szakmai munkáját több jelentős eredmény is igazolja: az együttes 2022‑ben elnyerte a kiemelt minősítésű hagyományőrző néptáncegyüttes címet, kétszer is részt vett a Fölszállott a páva tehetségkutató műsorban, 2019‑ben pedig magyar rekorder lett a Zöldágjárás egyszerre 420 gyermek részvételével történő bemutatásával.
Most azonban minden eddiginél nagyobb színpadra készülnek. Meghívást kaptak ugyanis a zakopanei, 57. Nemzetközi Hegyi Népek Folklórfesztiváljára, amelyen augusztus 21. és 27. között számos ország hegyvidéki néptáncegyüttesei találkoznak. A résztvevők saját tájegységük hagyományait, zenéjét és táncait mutatják be a nemzetközi közönségnek. A részvétel ugyanakkor komoly anyagi terhet jelent. A buszos utazás és a zenekar költségei együtt megközelítőleg kétmillió forintra rúgnak. Egy ekkora összeg előteremtése egy egyesület számára jelentős kihívás, ezért a táncosok és a szervezők most a támogatók összefogásában bíznak.
A cél egyszerű: szeretnének eljutni Zakopanéba, és a táncon keresztül megmutatni, honnan érkeztek, milyen hagyományokat hoznak magukkal, és mit jelent számukra a Balaton-felvidék kultúrája.
Így segíthet:
Tördemic Néptáncegyüttes Egyesület
MBH Bank IBAN: HU36 7280 0030 1534 6937 0000 0000
Minden támogatás számít, legyen szó akár egy kisebb összegről, akár a kezdeményezés megosztásáról. Mögöttük áll a másfél évtizede épülő egyesület, több száz gyermek, családok, zenészek és mindazok, akik számára fontos, hogy a helyi hagyományok tovább éljenek.
Balogh Alfonzina
Vezető képünk forrása: Facebook






