A 12. Paloznaki Jazzpiknik nyitónapján, augusztus 1-jén két díva, Izo FitzRoy és Anastacia lép fel. Idén is műfajokban gazdag lesz és több generációt szólít meg a háromnapos rendezvény.
Augusztus 2-án a funky koronázatlan királya, a The Brand New Heavies lép fel, majd Tony Hadley, a Spandau Ballet egykori énekese Spandau slágereket idéz. Az este a Kraak & Smaak koncertjével zárul. Augusztus 3-án a holland popformáció, a Son Mieux következik, majd a Morcheeba ad holdfényes koncertet a szőlőhegy oldalában. Záróakkordként az MF Robots hangjai búcsúztatják a 12. Paloznaki Jazzpikniket.
Izo FitzRoy tavaly Veszprémben adott első ízben koncertet Magyarországon. Az énekesnő blues-soul-gospel alapú dallamait hamar a szívébe zárta a magyar közönség. Az énekesnő-dalszerző-zongorista FitzRoyt harmadik stúdióalbumának turnéján hallhatja ismét a hazai közönség. A Good Woman albumának dalain a XXI. századi egyedülálló nők sorsáról énekel. Izo egyedi stílusa elsősorban a Janis Joplin-féle nyers erőből építkezik, de nagy hatással voltak rá Bill Withers dalszövegei is. Szólókarrierje előtt kórusokban énekelt, sőt saját kórust is vezetett, így nem volt kihívás számára a legjobb gospel csapatot maga mögé állítani a színpadon, ami tökéletes kiegészítő karakteres hangjához és az őket kísérő soul zenészek játékához.
A csütörtöki napon lép fel a karcos hangú szupersztár, Anastacia. Jövőre lesz 25 éve, hogy Anastacia szó szerint berobbant a zenei világba I’m Outta Love című gigaslágerével. Azóta világszerte több mint 52 millió eladott lemezt és több mint 225 díjat jegyez. Többek között három alkalommal nyerte el a World Music Awards-ot. Anastacia több zenei műfajban énekel. A 2000-es évek elején a funk, a dance, a pop, az R&B és a soul egyedi ötvözete jellemezte dalait. 2003-ban született meg az általa elnevezett „sprock-stílus”, ami a soul, a pop és a rock műfaját vegyíti. Anastacia folyton csillogó karrierje során számtalan alkalommal újult meg, sikerének kulcsát a szenvedélyében, rugalmasságában és fejlődésében látja.
Pénteken a Belaut hallgathatja a jazzpiknik közönsége. A Kedves Péter–Buzás Krisztián duó zenéjében, szövegeiben az elvágyódó és örökké reményteli hangulat találkozik az aktuális elektronikus zenei alapokkal. A zenekar 2016-ban kezdte a koncertezést, és két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban, olyan fesztiválokon, mint a Primavera, a Eurosonic, az SXSW, a Reeperbahn, a Sziget, vagy az Electric Castle.
A ’90-es évek acid jazz műfajának úttörője, a funky királya, a The Brand New Heavies péntek este világhírű slágereivel és izgalmas, újító dallamaival tér vissza Paloznakra. A világhírű TBNH közel négy évtizede töretlen sikerrel, folytonos megújulással van jelen. 2,5 millió eladott lemez, 15 UK Top 40-et megjárt R&B és soul sláger fűződik a formációhoz.
Szintén péntken este egy valódi örökzöld, Tony Hadley lép fel a pikniken. A ’80-as évek pop-rock hangzását mindenki a világhírű Spandau Ballet formációhoz köti. A korszak újromantikus zenei irányzatának legjelesebb képviselője volt a zenekar, élén Tony Hadleyvel, akiknek olyan világslágereket köszönhetünk, mint a True, a Gold vagy a Through The Barricades. A formáció feloszlása után Hadley dalszerzőként működött, majd szólókarrierbe kezdett. Közel negyven év telt el a Spandau megalakulása óta, de Tony Hadley unikális hangja és szenvedélyes dalai még mindig élenjárók.
A második nap megkoronázásaként az acid jazzt a house-zal ötvöző Kraak & Smaak fogja táncra perdíteni a piknikezőket. A Kraak & Smaak triója néhány év alatt hatalmas karriert futott be, játszottak már a világ legnagyobb fesztiváljain, többek között a Coachella, a Bonnaroo és a Sziget fesztiválok közönségeit nyűgözték le újító szellemiségű zenéjükkel. A Kraak & Smaak Live Band neve a „ropogós és finom” kifejezést rejti, ami zenei újításukra utal: koncertjeik során keverik az élőzenét és a DJ-szetteket, ezzel a különleges harmóniával avanzsált a holland formáció Európa legjobb funk-hiphop-acid jazz együttesévé.
Augusztus 3-án, a Paloznaki Jazzpiknik zárónapját három funk díva, a DrGEB & NoSha nyitja. Ezt követően a holland Son Mieux táncoltatja meg a piknikezőket. A popformáció filozófiája szerint olyan zenét csinál, amire ezekben az időkben szükségünk van: táncolható popot diszkóhatásokkal és nagy gesztusokkal, gazdag, ’70-es évekbeli feldolgozásokat személyes történetekkel és modern produkciókkal. A zenekar a színpadon tündököl igazán: energikus, jól felépített koncertekkel, ahol az érzelmek magasra csapnak, és a tánc a kulcs.
Szombaton a Morcheeba koncertjével folytatódik az este. A ’90-es évek közepén alakult brit együttes sikere közel 30 éve töretlen. Sokszínű zenei stílusuk lounge, dub, trip-hop, blues és downtempo elemeket ötvöz. 15 stúdióalbumot és közel 6 millió eladott lemezt tudnak maguk mögött. A legnagyobb slágereik mellett legújabb albumukról is hoznak dalokat a piknikre, Skye éteri hangja tölti meg a csillagfényes paloznaki záróestet.
A záróesten az MF Robots utánozhatatlan hangjaival búcsúzik a három napra jazzfővárossá avanzsált Paloznak. Az MF Robots a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait ötvözi energikus, új hangzású zenévé.
A 12. Jazzpiknik ismét Paloznakra invitálja a magyar jazzélet legizgalmasabb formációit, hogy a nemzetközi előadók mellett a jazz hazai élvonala is képviseltesse magát. A tehetséggondozás mindig kiemelt helyen szerepelt a Jazzpiknik életében, az idei fesztivál is számos fiatalnak nyújt fellépési lehetőséget az intimebb hangulatú, jazz-fókuszú színpadain.
A 2017-ben elhunyt Fábián Julinak emléket állító színpadon minden évben a hazai jazz jeles művészei lépnek fel, hogy a nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviseltesse magát.
A 12. Paloznaki Jazzpiknik teljes programja ezen a linken böngészhető.
A vezető képen Anastacia. Fotó: Stephane Cardinale Corbis