Pergő tempójú, látványos előadást rendezett Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján a Pannon Várszínházban Vándorfi László. Szelle Dávid a maga törékeny testalkatával, vibráló személyiségével, mozgékonyságával a lehető legjobb választás volt Raszkolnyikov szerepére.
Maga Dosztojevszkij így írt regénye cselekményéről 1865 szeptemberében egy ismerősének, Katkovnak: „Egy fiatalember, akit kizártak az egyetemről – nem nemesi származású és nagy nyomorban él –, könnyelműségből, kiforratlan, lebegő, furcsa éretlen nézetek hatására elhatározza, hogy egycsapásra javít nyomorúságos helyzetén. Úgy dönt, hogy megöli egy címzetes tanácsos özvegyét, aki különben pénzt szokott kölcsönözni kamatra. Az öregasszony ostoba, süket, beteg, de mértéktelen uzsorakamatot szed, gonosz és nem kíméli mások életét; kínozza a nála szolgálóként élő húgát. Életének semmi értelme, Miért is él? Hoz-e ő hasznot valakinek is a világon? és így tovább. Ezek a kérdések kisiklatják a vágányról a fiatalembert. Úgy dönt, hogy megöli az öregasszonyt, kifosztja, s így boldoggá teszi vidéken élő anyját, megszabadítja húgát, aki társalkodónő egy földesúri családban, ahol kéjvágyával üldözi és már-már vesztébe kergeti a családfő. Ő maga pedig befejezi tanulmányait, külföldre megy, és egész további életében becsületes lesz, erős és megdönthetetlen az emberiség iránti humánus kötelezettségeinek teljesítésében, azaz természetesen jóvá teszi bűnét, ha egyáltalán bűnnek lehet nevezni azt, amit elkövetett, hiszen ez a süket, ostoba, gonosz és beteg öregasszony maga sem tudta, miért él a világon, s lehet, hogy egy hónap múlva úgyis meghalt volna.”
Ennyit érdemes tudni Raszkolnyikov motivációjáról, mert az előadásban ez nem fogalmazható meg ilyen világosan.
A fiatalember meg is öli az öregasszonyt és annak a véletlenül a szobába lépő lányát. Cselekménye és annak következményei azonban összezavarják józan ítélőképességét. Ezt a vívódást jeleníti meg a színpadon remekül Szelle Dávid. A mellette felbukkanó szereplők történetein keresztül pedig megrajzolódik a korabeli Oroszország szegényeinek és gazdagjainak világa. Vándorfi László maga írta meg Dosztojevszkij kisregényéből a színpadi változatot, amelyből egyetlen fontos momentumot sem hagyott ki. A jeleneteket orosz (kozák?) népdalbetétekkel tarkította egyáltalán nem öncélúan: ezek a betétek a férfiszereplők erőteljes, hatásos táncával (Krámer György koreográfus munkája) mutatják meg az orosz emberek vélt erejét – miközben a nép szegény, nyomorgó, és egyáltalán nem jellemző rá az a virtus, amellyel a táncosok végigsöpörnek a színpadon.
Dosztojevszkij sok kérdést tesz fel a Bűn és bűnhődésben: átléphetők-e a társadalmi-erkölcsi normák? Mik egy torz eszme hatására cselekvő ember lehetőségei? Mit tehet az egyén a nyomor, a kiszolgáltatottság, a rossz társadalmi berendezkedés ellen? Le tud-e számolni az erkölcsi szabályokkal, el meri-e követni tettét? Miért is gyilkol, leküzdhető-e bűntudata, vállalja-e a szenvedést?
Ezek nem mindennapi, pitiáner kérdések, hanem felkavaró, felzaklató dilemmák, amelyek rendesen fel is dúlják ifjú hősünk lelkét – és nemcsak az övét: a többi szereplő is zaklatott, kétségbeesett, mindenkinek megvan a maga gondja. Ezért a pergő tempó, a sok rohanás a színpadon. Mivel szinte mindenkinek vannak vélt vagy valós bűnei, megpróbálnak megszabadulni ezektől: a színpad közepét egy fedett kút foglalja el, amelynek fedelét gyakran nyitogatják a szereplők, és a kút vizével csutakolják magukról a bűnt, a mocskot. A pergő tempót a második felvonásban felbukkanó, szkeptikus Porfirij akasztja meg. Az intuícióira támaszkodó vizsgálóbíró óvatos, csapdaállító, taktikus: célozgat, mellébeszél, elterel, ironizál, váratlanul és élesen lecsap – de emberséges. Mindez nagyon „átjön” Egyed Brigitta alakításában.
Az előadásban több színész kettős szerepben látható, de a figurák élesen elkülönülnek egymástól, a nézőknek egy pillanatig sem kell találgatniuk, hogy éppen kit látnak a színpadon. Mindenki nagyszerűen megoldotta a feladatát, a jelmezek és a díszletek funkcionálisak, az utóbbiak jól variálhatóak – de hát ezt már megszokhattuk: Vándorfi Lászlóékra jellemző, hogy az adottságokból mindig a legjobbat hozzák ki.
(A Szelle Dáviddal készült interjúnk itt olvasható.)
