Nehogy azt higgyük, hogy csak Veszprémben ütköznek az elképzelések a katedrális felújításáról. Parázs vita kíséri kezdetektől fogva például a párizsi Notre-Dame helyreállítását is. Csakhogy ott megtárgyalják, szemtől szemben, valóban vitatkoznak róla az illetékesek és a hívek.
Szenvedélyes vita kíséri kezdetektől fogva a párizsikatedrális helyreállítását, melyben olyan mondat is elhagyta a kormánybiztos száját, hogy „a főépítész fogja be a száját és haladjunk”. Franciaországban a kormánybiztos a modernistákkal, köztük a köztársasági elnökkel ért egyet, akik újító szándékkal nyúlnának a műemléképítményhez, 21. századi merész elképzelésekkel.
A tetőszerkezet pótlásához erdőnyi tölgyfára lenne szükség
A főépítész viszont a konzervatív irányzat képviselője, mindent az eredeti állapottal megegyezően állítana helyre. „Ez ugyan összhangban van a műemléki restaurálások bibliájával, a Velencei Chartával, csakhogy a tetőszerkezet pótlásához erdőnyi tölgyfaanyagra lenne szükség, az egész lefedéséhez pedig több mint kétszáz tonnányi ólomra. E tűzveszélyes és környezetszennyező alapanyagok közül különösen az utóbbin akadtak ki sokan, hiszen már a tűzvészkor is súlyos károkat okozott a mérgező ólom elolvadása. Miért ne lehetne ezeket betonnal és más fémmel kiváltani, ahogyan Reimsben, Chartes-ben vagy Nantes-ban is tették?” – vetette fel több építész is a HVG beszámolója szerint.
A modernisták graffitit is szívesen látnának a klasszikusok között
A Nincs kőbe vésve című, április 14-én megjelent cikkben kifejtik, hogy a belső terek kialakítása miatt is egymásnak feszültek a vélemények. „Nagy a tét, hiszen a Párizs szívében álló gótikus katedrális nemcsak Franciaország első temploma, hanem legnépszerűbb turistalátványossága is. 2018-ban közel 13 millióan lépték át a küszöbét, vagyis naponta 30 ezernél is többen.” A modernisták például a nonfiguratív üvegablakokat, amikkel százötven éve pótolták az eredetieket, kortárs művészek alkotásaival helyettesítenék. Sőt, graffitit is szívesen látnának a falakra kiakasztott klasszikus festmények, köztük Rubens műalkotásai között.
Az egyházi konzervatívok minderről hallani sem akarnak. „Reformista viszketegségnek” tartják, hogy kortárs művek kerüljenek a műemlék falára. Továbbá „egyrészt nem akarják, hogy az átrendezés során a liturgikus teret kiürítsék, és így kifutópályává vagy áruházi parkolóvá degradálják. Másrészt ellenzik az oltár visszahelyezését is, holott azt a beomlott mennyezet csak alig rongálta meg. Bár több érv is szólhat az oltár lecserélése mellett, elsősorban az zavarja őket, hogy ezt még a modern szemléletű párizsi érsek, a 2007-ben elhunyt Jean-Marie Lustiger készíttette, és máig úgymond idegen a székesegyház szellemiségétől.”
A párbeszéd helye lesz vagy maradnak a hagyományok?
A HVG párizsi összefoglalója Henri Loyrette-nek, a Louvre korábbi igazgatójának a hagyományőrzőkhöz szóló gondolatával zárul. Az ismert művészettörténész kifejti: „nem az a kérdés, hogy kell-e kortárs művészet, hanem inkább az, mi is egy templom ma”. Szerinte manapság újragondolás nélkül, az eredeti állapotban helyreállítani egy műemléket: kapituláció. Az érintetteknek még két évük van eldönteni, hogy a Notre-Dame a párbeszéd helye lesz vagy inkább a hagyományok háza marad.
Fotó: A felújítás alatt álló párizsi Notre-Dame (AFP/Bertrand Guay)
