1945. február 14-ére Fehérváron és Várpalotán a nyilasok összegyűjtötték a cigányokat, majd a Grábler-tóhoz vitték őket. A 78 évvel ezelőtti roma holokauszt évfordulóján (és máskor sem) az emlékezők nem közelíthetik meg a helyszínt.
Reggel először egy 20 férfiból álló csoportot fegyverekkel hajtottak ki a várpalotai Grábler-tó partjára, az akácosba. Ott ásattak velük egy gödröt. Azt mondták, bunkernak kell. Majd hidegvérrel belelőtték őket. Aztán jött a kényszerített következő csoport. Újra és újra. Elrettentésül néhány cigány férfit lelőttek a várpalotai vár mellett. A legnagyobb magyarországi roma holokauszt történt meg ekkor, több mint 100 magyar embert végeztek itt ki. A bűnük mindössze az volt, hogy cigányok voltak.
Néhány jóérzésű ember az évfordulón évek óta elment a tóhoz. Néhány szál virágot vittek az áldozatok emlékére, hitük szerint imát mondtak, hogy soha többé ne történhessen hasonló tragédia. Két év óta azonban már sorompó állja útját annak, aki oda szeretne menni.
Az 1960-as 1970-es években a tó partján vidámparkot építettek. Volt körhinta, hajóhinta és óriáskerék. A bezárás után nem sokkal nyári napközis tábort is szerveztek ide. Akkor semmivel nem utaltak arra, hogy két évtizeddel korábban milyen szörnyű esemény zajlott. Csak a suttogásokban élt a történet.
Harmat József, aki dokumentumokkal alátámasztott könyvet írt Roma holokauszt a Grábler-tónál címmel, levélben kért engedélyt a jelenlegi tulajdonostól, hogy ismét pár szál virággal emlékezhessenek az áldozatokra. Az ügyvezető személyesen kereste meg, és bár előbb azt mondta, hogy persze, menjenek oda, nyugodtan kerüljék ki a sorompót, pár nap múlva szóban ezt határozottan megtiltotta (írásban nem válaszolt). Arra hivatkozott, hogy rossz fényt vet ez a megemlékezés a tulajdonos kft.-re és ez nekik kárt okoz. Különben sem biztos, hogy ott történt, hogy úgy történt.
A kordokumentumok őrzik a tanúvallomásokat. A konkrét helyszínt és az elkövetők nevét, beosztását. Az áldozatok nevei töredékesen maradtak meg. A vallomások azonban egybehangzóan elismerik a kivégzés tényét.
A tulajdonjog és az üzleti érdek ezeken a tényeken nem tud változtatni. Persze meg lehet tiltani annak a néhány tucat embernek, akik évente emlékezni és emlékeztetni szeretnének a borzalmakra, hogy a tóba dobjanak néhány szál virágot.
Ám az emlékezést még az üzleti érdek sem veheti el. Ne felejtsük: soha többé!
Mezriczky Beáta
