Nincs felkészülve sem a magyar társadalom, sem az oktatásügy, hogy elfogadja a világot másként megismerő tanulókat. Röpködnek a varázsszavak: ADHD, diszgráfia, diszlexia, SNI, szenzoros érzékenység, BTMN, amelyek gyermeki sorsokat is hordoznak.

„Ha nem viszik el azonnal az osztályból ezt az agresszív, bolond gyereket, átíratom máshová a fiam. Az óra fele a bolond megfékezésével telik. Nem tudnak haladni, én meg tanítgassam a gyerekem otthon. Kiszámíthatatlanok az ADHD-s reakciói, minden ok nélkül kegyetlenül támad, tombol, ha nem tetszik neki valami.” A másik oldali szülők a kirekesztésre, a folytonos csúfolódásra, a piszkálódásra, a tanárok türelmetlenségére panaszkodnak. A tanerő pedig egyre fáradtabb, ereje fogytán: „nem elég, hogy sosem tanultunk a megismerés más útjait járni kénytelen gyerekekről, magam próbálok szakirodalmat találni, a gyorstalpalók nem érnek semmit. Ezzel szemben mindkét oldalról rajtam verik le a szülők az oktatási rendszer hiányosságait. Igyekszem védeni az osztályt miközben rám szakad a „másként működő” gyógyszerszedésének ellenőrzése is, mert ha nem veszi be időben a piruláját, nem tudjuk kordában tartani. Amíg csak egy-egy „problémás” diák járt hozzám, bírtam a tempót, a négy vagy öt meghaladja az erőmet. A betegszabadság nem menekülés, tényleg kivagyok.”

Összefoglalva a körkép, amiben a legfájdalmasabb, hogy az SNI, ADHD, BTMN – a „különlegesnek” minősített diák úgy érzi, hülye és mindenki őt csúfolja, az iskola a legócskább hely a világon!

Sajátos nevelésű

A Veszprémi Tankerületi Központtól megtudtuk, a megyeszékhely általános iskoláiba jelenleg 355, középiskoláiba 69 sajátos nevelési igényű tanuló jár. Fejlesztésüket részben a saját iskolájukban, illetve az utazó gyógypedagógusi, konduktori hálózat keretében foglalkozatott gyógypedagógusok végzik. Ők viszont nincsenek elegen. Az oktatási törvény szerint a tanórán pedagógiai asszisztensnek kellene segíteni a tanulásukat. Ilyen beosztottakat az oktatási intézmények papíron foglalkoztatnak ugyan, mert kötelezően előírja a törvény, viszont a gyakorlatban ők kísérik úszásoktatásra vagy iskolaorvoshoz a gyereket, vagy egyszerűen csak váratlan helyzetekben velük oldható meg a helyettesítés. „Elvileg alsó tagozaton egyesével kellene fejlesztenem a beszédhibát, a figyelemzavart, a diszlexiát és a diszgráfiát, de annyi gyerekkel kell foglalkoznom, hogy a kislétszámú csoportoknak is örülök. Délelőtt a nagyon súlyos esetekkel próbálkozom, délután a napközis programok helyett hozzám jönnek a gyerekek. Eleve fáradtak, nyűgösek, semmi kedvük gyakorolni, de még ha lenne is, nincs elég tér, hogy mozgásfejlesztéssel tegyem. Szűk szobácskákban szorongunk, még a nyújtózkodásra sincs hely. Érdemi munkát nehezen végezhetek, ez engem is frusztrál.”

Alulteljesítő gyerekek, fáradt pedagógusok

A statisztikák szerint a legnagyobb az SNI-s (Sajátos Nevelési Igény) gyermekek száma. Többnyire testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékosságuk vagy pszichés fejlődési zavaruk miatt igénylik a speciális nevelést, a különleges bánásmódot, viszont mostanában olyanokat is ide sorolnak, akikkel nehezebb bánni otthon és az iskolában is.

Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) gyakori, neurobiológiai alapú fejlődési eltérés, amely figyelmetlenségben, hiperaktivitásban és impulzivitásban nyilvánul meg. Nem neveltetési hiba, hanem idegrendszeri működési sajátosság, amely korai életkorban kezdődik. Tünetei közé tartozik a szétszórt figyelem, a feladatok félbehagyása, az állandó mozgáskényszer, fészkelődés, az alacsony tűrőképesség és a meggondolatlan cselekvés.

A BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség) olyan gyermekeket jelöl, akik életkorukhoz képest alulteljesítenek, közösségi vagy tanulási nehézségekkel küzdenek. Nem organikus idegrendszeri okokra, hanem inkább trauma vagy átmeneti nehézségek következményeire utal.

Gondterhelt szülők

Az eltéréseket szakértői bizottságnak kell diagnosztizálnia. A szülők akkor is igyekeznek igazolásokat beszerezni a másságról, ha az nem lenne indokolt, de a különböző felmentések reményében megteszik. Sikerélmény hiányában a szülők, a pedagógusok, a szakemberek előszeretettel mutogatnak egymásra, a gyerekek egyre rosszabbul érzik magukat, ettől egyre nehezebben viselik környezetüket, s benne magukat. A kör bezárul. Az általános iskolába járók közül minden tizediket érint, a tizenévesek korosztályából valamivel kevesebbet.

Vezető kép: Zelen Niki