Második napja tart a budapesti atlétikai világbajnokság, a földkerekség harmadik legnézettebb sporteseménye. A veszprémi Sportolj Velünk SE három futója is részese a fantasztikus hangulatú eseménysorozatnak. Portálunkkal Stiglic Edit osztott meg néhány érdekes információt.
Stiglic Edit hosszú évtizedek óta megkerülhetetlen egyénisége, szereplője a magyar atlétikának. A VEDAC középtávfutójaként csapatával a négyszer nyolcszázas váltó bajnoki csúcstartója. Volt utánpótlás válogatott versenyző. A Veszprém Megyei Atlétikai Szövetség főtitkára és klubjának utánpótlás-nevelő edzője is. E jeles, soha vissza nem térő vb-napokon pedig a célbírók vezetője a Nemzeti Atlétikai Központban. Két évvel ezelőtt nevezték ki a Magyar Atlétikai Szövetség Versenybírói Testületének elnökévé, éppen azzal a feladattal, hogy a budapesti világbajnokságra megfiatalítsa, frissítse a versenybírói kart.
– Ez valóban így volt, de fél év után megköszöntem a lehetőséget. A feladatot elkezdtük, a program egy részének megvalósításában részt vettem, amelynek eredményeként jó néhány rutinos és fiatal versenybíró is aktív részvevője a világbajnokságnak – mondta Stiglic Edit, hozzáfűzve, hogy óriási megtiszteltetés a futószámok célbíráinak vezetőjeként dolgozni a világeseményen. Stiglic Edit úgy véli, ilyenre már nem lesz lehetősége, hacsak olimpiát nem rendez Budapest. Ő maga 5 és 10 ezer méteren, a gyaloglásnál és a maratoni futásnál felügyeli a célba érkezést. Arról beszélt, hogy egészen elképesztő hangulat van a világbajnokságon.
Vannak más veszprémi résztvevői is a hazai rendezésű világeseménynek. A VEDAC-ból Baranyai Dobos Rita a gyaloglás és a maraton call room vezetője, György Tibor a stadioni call versenybírója, Vers Csilla a gyalogláson célbíró, Unger-Szabó Kinga és Borbély Gábor pedig a maratonon pályabíró.
– Egyszerűen lenyűgözően szép és korszerű a központ. Kissé tartottam attól, hogy kevesen lesznek a lelátókon, mert Magyarországon inkább a labdás sportágak a népszerűek. De nem. Hihetetlenül sokan kísérik figyelemmel a versenyeket a helyszínen is. Néha könnyfakasztó, ahogy a szurkolók kinyilvánítják a magyar sportolók iránti szeretetüket, amikor meghatódnak a rajtnál és a célba érkezés után is. Óriási lehetőség ez az atlétáinknak.
A célbírók vezetője elmondta, hogy kétszázötven kollégája mellett mintegy kétezer önkéntes segíti a vb zavartalan lebonyolítását. Nekik elsősorban a logisztikában nélkülözhetetlen a jelenlétük. Stiglic Edit arra is felhívta a figyelmet, hogy évtizedek munkája, erőfeszítése kellett ahhoz, hogy idáig eljuthatott. Már nagyon fiatalon, Kun László ügyvezetősége alatt tanulni kezdte a versenybírói feladatokat. És ez azóta is tart. Az innovációban is fejlődnie kellett, hiszen olyan elektronikus technikák alkalmazását is meg kellett tanulnia a világbajnokságra, amely elengedhetetlenül szükséges volt, hogy egy valóban sporttörténeti esemény részese lehessen.
Donát Tamás







