Abszolút filmszínház: Sulyok Tamás, a köztársasági elnök leül az íróasztalához, kezébe veszi a tollat, és aláírja azt az alaptörvény-módosítást, amely másnap megszünteti a saját megbízatását.

A jelenetet aligha lehetne drámaibban megrendezni. Az államfő nem lemond, nem félreáll, hanem teljesíti azt a kötelességet, amelynek következtében többé már nem teljesíthet köztársasági elnöki kötelességet.

Sulyok Tamás maga is a jog iránti egész életen át tartó tiszteletből vezette le döntését. Azt mondta: két lehetősége volt. Vagy aláír, eleget téve alkotmányos kötelezettségének, vagy megtagadja az aláírást, és jogsértést követ el. Aláírását a köztársasági elnöki intézmény iránti tisztelete „végső pecsétjének” nevezte. Közben példátlan, nemzeti sorskérdéssé emelkedő alkotmányos helyzetről beszélt.

A Jelenések könyvében a hetedik pecsét felnyitása után csend borul az égre. A magyar politikában a végső pecsét után fél perc sem telt el, és már mindenki tudta, mit kell gondolni róla.

A Fidesz története már az aláírás előtt készen volt: Sulyok Tamás, afféle legújabb kori Szókratészként maga emelte ajkához a bürökpoharat. A két történetnek természetesen semmi köze egymáshoz. Sulyok csupán elveszítette azt a tisztséget, amelyet a Fidesz parlamenti többségének, illetve Orbán Viktornak a kegyéből kapott. A kép azonban túl csábító ahhoz, hogy a párt ne használja: a joghoz mindhalálig hű államfő maga nyúl a pohárért, amelyet ellenfelei készítettek oda neki.

Orbán Viktor már korábban kiosztotta a kórusnak a szövegkönyvet. Szerinte ma a köztársasági elnökkel számolnak le, holnap pedig bárkivel megtehetik ugyanezt; a hatalom olyan eszközöket akar, amelyekkel bárki állását vagy vállalkozását elveheti. Az aláírás után ezt sűrítette tovább a „holnap már senki sincs biztonságban” üzenetévé.

Magyar Péter ugyanazt a filmet nézi, de nála nincs bürökpohár, nincs tragikus hős, és még a kar sem várja a függöny mögött. Szerinte jobb és méltóbb lett volna idáig Sulyok belátásával, felelősségvállalásával és lemondásával eljutni. Erre azonban nem lehetett számítani, ezért kellett módosítani az Alaptörvényt. Az államfő távozása után azonnal áttért a következő feladatra: harminc napon belül új elnököt kell választani, lehetőleg széles társadalmi egyeztetéssel. Az egyik oldalon tehát erkölcsi dráma zajlik, a másikon befejeztek egy szükséges munkafázist, lezárták az iktatószámot, és már nyitják is a következő dossziét.

Török Gábor sem mártírt látott Sulyokban, hanem olyan államfőt, aki utoljára is azt tette, amit egész hivatali ideje alatt: nem értett egyet, de aláírt. Szerinte az intézményt jobban megóvta volna, ha Sulyok már a választás után lemond. Ennél is keményebben fogalmazott: az államfő most bizonyította be végleg, hogy alkalmatlan volt arra, hogy őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett.

A történet Sulyok számára a joghoz való hűség utolsó pecsétje. Orbán számára a készülő önkény első áldozata. Magyar számára egy túl sokáig halogatott közjogi váltás lezárása. Török Gábor számára pedig az utolsó aláírás ugyanattól az embertől, aki mindig aláírt.

De ez még nem a vég, nem is a vég kezdete – talán csak a kezdet vége.

Lengyel János

Fotó: Sulyok Tamás Facebook-oldala