Ilona már majdnem hatvan. Stoppol a nyolcas mellett. Beszáll és hálálkodik, ezúttal szerencséje van, csak egy órája várakozik, néha fél napig nem áll meg senki. Beszélgetünk. Egy stoppos, aki jól érzi magát, elégedett, nem nagyravágyó és Angyalomnak szólít.
– Nem vagyok nagyravágyó, megelégszem azzal, amim van. Van fedél a fejem fölött, nem alszom az utcán, van egy kis garzonom, nincs hitelem, a magam ura vagyok. Kapok az önkormányzattól egy kis segélyt, nem ám a kezembe, kifizetik a villanyszámlámat. Marad huszonhétezer forintom egy hónapban. Nekem ennyi elég, nem vagyok nagyravágyó. Dolgoztam én világéletemben, dolgozzon most már más. Szabad ember vagyok. Meg vagyok elégedve az életemmel.
Ilona tájékozott a napi politikában, a világ dolgaiban, kérdezi, mit szólok a Harry és a Meghan esküvőjéhez. Van gyereke? – kérdezem. Nincs, hangzott a gyors és kopogós válasz. A hirtelen beállt csendet ugyanolyan hamar megtöri. – Van egy fiam, de letagadom. Egy tróger. Volt férjem is, hál’istennek megszabadultam tőle, képzelje el, az még fogat sem mosott! Csak cigerettázott meg ivott. Meg nem is fürdött, csak néhanapján, az sem tartott öt percnél tovább. Ugyan ki szeretne az ilyen mellé feküdni? Most lett egy barátom, hozzá indultam. Húsz évvel fiatalabb nálam, szép, ápolt férfi, tudja, Angyalom, olyan jó ránézni. Izmos és erős. Szakács. Fölmegyek hozzá, megpusziljuk egymást, megfürdök, aztán összebújunk, eszünk és én elmosogatok. Ott leszek nála három napig. Jól érezzük magunkat.
Csordogálnak a szavak, Ilona nem tolakodó, nem unalmas, csak mondja a magáét, én meg jó hallgatóság vagyok. Szeret beszélgetni, mondja, mert az emberek annyira különbözőek, és mindjárt látszik, hogy ki a jó ember, megnyitják a lelküket és elmondják az életüket. – Csak nehogy megnyerjem a lottóötöst, minek nekem annyi pénz, még a végén kirabolnának.
– Nekem törődnöm kell a külsőmmel, ápoltnak kell lennem, Angyalom, különben nem vesznek föl az emberek, mert kreol vagyok. Nem lehetek ápolatlan – magyarázza Ilona. Vékony szálú, fejéhez tapadó szürke haja egy befőttes gumival szorosan hátrafogva, széles homloka, sűrű szemöldöke és kiugró járomcsontja férfiassá teszik az arcát. Elnyűtt, de tiszta kockás inget és nyolcvanas évekbeli, répa szabású farmernadrágot visel, sportcipővel.
Megérkezünk. Hátranézek, az ülésen ott a sporttáskája. Ilona, a cucca! – szólok utána. Nagyon köszönöm, Angyalom, és a győzelem V betűjét formálja ujjaival. Fehér keretes, olcsó napszemüvege eltakarja a szemét, de nincs is szükség arra, hogy lássam, tudom, hogy vidáman mosolyog, mikor eltűnik a budapesti forgalomban.
