Ebben a szerencsétlen, rosszkedvű kis országban valami új járvány ütötte fel mostanában a fejét. Furcsa, mert a másokat megbetegítő kór mellékhatásait én viselem, meg még bizonyára jó sokan rajtam kívül is. A betegséget magamban szürke szamár-szindrómának neveztem el, legfőbb tünete, hogy a benne szenvedők képtelenek nemet mondani.
Munkaügyben hívtam X-et, Z-t és Y-t. Rendben – mondták –, küldjem a tájékoztatót, átnézik, megbeszélik, aztán majd döntenek. Abban maradunk, hogy két nap múlva telefonálok megint.
X. a sokadik csöngetésre veszi fel, jaj, most épp az ebédjét fogyasztja, vissza tudnám hívni fél óra múlva? Hát persze, jó étvágyat, jelentkezni fogok, igen. Fél óra múlva nem veszi fel a telefont. Egy óra múlva se és másnap se.
Z. elnézést kér, még nem volt ideje leülni a tulajdonostársaival. Visszahívnám holnap? Természetesen, uram, jelentkezni fogok. Másnap nem veszi fel a telefont és utána sem, semmikor.
Y. ígéri, pár napon belül e-mailben válaszol. Annyira elfoglalt, de tényleg, hogy el se tudta olvasni még az ismertetőt, de valószínűleg érdekli a dolog. Persze nem válaszol, a telefonja kicsöng, majd foglaltra vált.
W. maga jelentkezett. Úgy hallotta, eladó a pince-présház a hegyen. Arra járt, beleszeretett, megnézné belül is. Megbeszéltük, mikor találkozunk. Előző nap lemondta, belázasodtak a gyerekei, de hív hamarosan. Egy hét elteltével én próbálkozom. A telefonja kicsöng, nem veszi fel. Írok e-mailt, nem válaszol. A másodikra sem. Pedig már csak annyit kérek tőle, legalább egy nemet mondjon. Könnyebb lenne elengedni az általa keltett reményt, hogy az öreg épület mégiscsak megmenekül a pusztulástól.
Várom a szerelőt. Azt ígérte, három körül itt lesz. Fél négy elmúlt, próbálom hívni. A telefonja nem elérhető, még este se.
Mint szürke szamár a ködben, eltűnnek, felszívódnak, pedig csak egyetlen szót kellene kimondaniuk: nem. Köszönöm, de nem érdekel, köszönöm, de tárgytalanná vált a dolog, sajnálom, de nem érek rá. Így lenne korrekt – ha még ismerős számukra a szó –, engem pedig megkímélnének a mellékhatásoktól. Attól, hogy napokon át nem tudom tervezni az életemet (számítsak rá?, ne számítsak rá?, ha mégis, mikor?) a szószegés miatti csalódottságtól, az egyoldalú kommunikáció keltette rossz érzéstől, meg attól az önérzetemet sértő bunkóságtól, hogy még egy udvarias elutasításra sem méltatnak udvariasan megszólított emberek. A szürke szamár-szindróma nem jár fájdalommal, de súlyosan károsítja a benne szenvedők jellemét és ellehetetleníti a bizalomra épülő együttműködést az élet minden területén. Jobban kéne figyelni rá.
