A három év múlva alapításának 50. évfordulóját ünneplő Veszprémi Építők SE férfikézilabda csapata idáig összesen 66 aranyérmet nyert! Az idény végére meglehet a 68. is. Hiszen most vasárnap megszerezhető a 31. Magyar Kupa trófea, majd a hónap végén a 28. bajnoki cím. A hazai duplázáshoz a kétfrontos aranyhajszában a Telekom Veszprém le kell győzze a Szegedet.
Bár az aalborgi BL kiesés miatt nagyon sok szurkoló elkeseredettségében úgy nyilatkozott, hogy az itthoni, újabb sikerek nem érdekli őt, de az aranyérem kollekció gyarapítása azért mindig felemelő érzés a pályán és a lelátón is. Megunhatatlan érzés. A legfontosabb a bajnoki győzelem, mert az garantálja a Bajnokok Ligája indulási jogot. A Magyar Kupa győzelem pedig presztízskérdés a nagy rivális Pick ellen.
Ráadásul a két aranymedál megszerzése „első óra, első lecke” – mondta Hajnal Csaba, amikor a csapat elindult hódító útjára itthon, majd Európában. Ez a dupla siker dönthet a veszprémi edzőpáros jövőjéről is. Hiszen a Momir Ilić–Gulyás Péter duó szerződés hosszabbítása is tét a két szakvezető számára. Mert ha bármelyiket is elveszti a csapat, akkor tarthatatlanná válik a helyzete. És nem azért, mert több százan aláírták az edzők elküldését kezdeményező petíciót.
Most bármennyire is mindenki a Magyar Kupa küzdelmeire fókuszál a klubnál, vannak, akik a jövőt, a következő lépéseket tervezik az egyesület életében. Egy Fonográf-dal egyik sorát ide idézve: „mozdulnak hegyek és mély tengerek”. Bár ez kicsit túlzás, de azért valamennyire jelzésértékű, hogy frontok nyíltak a Handball Zrt. és az Építők SE között. Ezt igazolják a lemondások, távozások is mindkét oldalon. Persze Európa legjobb szurkolótábora és több országos médium is részt vesz ebben a külön küzdelemben. Információik birtokában és vérmérsékletüknek megfelelően szakmai véleményt is alkotva. Sőt, Veszprém polgármestere, Porga Gyula is véleményt formált az ügyben: nemtetszését jelezte a BL-ben nyújtott utolsó két mérkőzés teljesítményének kapcsán. Ő mindenhez is ért a választási kampány idején.
Arról nincs információnk, hogy a Final Four-ról szintén lemaradó Kielce és Párizs első számú vezetője is nyilvánosan elégedetlenkedett-e csapatuk kiesése miatt és íródtak-e szurkolói petíciók edzőik elküldéséről, de az legyen az ő problémájuk.
Persze már születtek olyan vad elméletek Veszprémben, miszerint a csapat és a játékosok edzőbuktató eredményekre készülnek. Ez hülyeség. Profi sportoló ezen a szinten még csak nem is gondolhat ilyenre. Az viszont benne van a pakliban, hogy egy felszabadultan kézilabdázó Szeged lesz a nagy nyomás alatt játszó Veszprém ellenfele. Ezért akár kerekedhet is ebből egy izgalmas, nagy kupadöntő. Bár az eddig lejátszott páros csaták eredményei nem ezt jelzik. Csak csendben meditálok arról, hogy a játékosok a két végső győzelemmel megmenthetik edzőik állását is.
Ami a lényeg: a kettős sikernél elképzelhető az edzőpáros szerződésének hosszabbítása egy plusz egy évvel. Ellenkező esetben nem. Akkor bizony lépéskényszer van! Ráadásul nagyon mélyen zsebbe kellene nyúlni a tulajdonosnak egy új szakvezető érkezéséért. Legyen az északi, vagy déli stílust képviselő mester…
Természetesen érdemes azon is elgondolkodni, hogy mennyire van ennél a klubnál például hosszútávú szakmai tervezés? Mennyire tudatos az edzőválasztási struktúra? Hiszen Carlos Ortega elküldése után Xavi Sabaté következett nagyon rövid időre. Mert már előre kivásárolták Ljubomir Vranješt, akit egy sikertelen év és pár hónap után David Davis követett a kispadon mindössze másfél idényig. Hogy lehet így előre tervezni, gondolkodni, építkezni? Mit gondolhatnak a kiszemelt edzők, akik azt látják, hogy Veszprémben két–három év után lapátra kerülhetnek a szakemberek? Azt mondta az egyik játékos: a jelenlegi szemlélettel az a legnagyobb probléma, hogy egy már felépített erős falat bonthatnak le, pedig csak két sor tégla hiányzik, hogy végleg elkészüljön a felépítmény, ami ugye a Bajnokok Ligája megnyerését jelentené. Majd hozzátette, hogy a velük szembeni bizalmatlanság és türelmetlenség, az edzők kifütyülése is inkább rontja, mint javítja a hangulatot.
Nagy meccsek vannak tehát a kulisszák mögött is. A felgyülemlett feszültséget csak kupa- és bajnoki győzelmekkel lehet tompítani…
A vezető képen Momir Ilić. Fotó: Baumann Béla