Az elmúlt évek turbulens időszakát figyelembe véve igen képlékenynek bizonyul a globális energiaipar jövője. Ennek ellenére természetesen vannak tudományos alapossággal elkészített tanulmányok. Ezeket fogjuk most végigvenni.
A WEO szerint a globális energiaipar jövőjét tekintve 3 forgatókönyv is van
A WEO a World Energy Outlook rövidítése, mely egy olyan tudományos alapokon nyugvó kiadvány, ami azt hivatott előrejelezni, miként alakul a globális energiaipar jövője. Sok hasznos információ kinyerhető egy ilyen tanulmányból, azonban a helyi szintű példákat is szem előtt kell tartani az energia terén. Kiváló megoldásokról, irányokról olvashatunk például az EnergyHub cégcsoport esettanulmányaiban!
A WEO kiadvány globális téren három különböző forgatókönyvet is tartalmaz, melyek 2050-ig vagy akár 2100-ig terjedő előrejelzéssel élnek. Az utóbbi évek történései, a fokozottan bizonytalan környezet is figyelembe lett véve az anyagok megalkotásakor. A demográfiai adatok épp úgy bele lettek számítva, mint a változó GDP és a gyártási kapacitások, továbbá a bizonytalan folyamatok és körülmények.
A 2050-es forgatókönyv ráadásul azért is fontos, mert a 2015-ös úgynevezett Párizsi Megállapodás (melyet 196 ország fogadott el) is ehhez a dátumhoz köthető. Eszerint az országok elkötelezték magukat amellett, hogy az évszázad közepéig az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 fokkal korlátozzák a hőmérséklet emelkedését. Egyes országok még ennél is merészebb célt tűztek ki 2050-ig: a teljes karbonsemlegességet!
-
STEPS: a már rögzített szakpolitikák forgatókönyve
Ez mutatja be a jelenleg érvényes szabályozásokon keresztül elérhető jövőbeli állapotot. Figyelembe veszi az Európai Unió azon célkitűzéseit, melyet a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság terén tett. Alapját képezik a jelenlegi éghajlatvédelmi ambíciók, emellett számol a CBAM bevezetésével is, mely az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus. Ezek mellett számos további már szabályozásra került, de még el sem kezdett projekt is figyelembe lett véve.
-
APS: A már bejelentett vállalások forgatókönyve
Ez arra a feltételezésre épül, mely szerint a kormányok hiánytalanul és időben megvalósítják azokat a kötelezettségvállalásokat, melyeket már bejelentettek. Azonban nem csak az egyes államok központi céljainak megvalósítását vették alapul, hanem figyelembe vették azon vállalatok intézkedéseit is, melyek hozzájárulnak az országos célok eléréséhez.
-
NZE: A 2050-es nettó zéró kibocsátás szerinti forgatókönyv
Ezzel bemutatják, miként lehet elérni a már említett globális 1,5 fokos korlátozást a hőmérséklet-emelkedést tekintve az iparosodás előtti szinthez képest. Hogy ez teljesülhessen, fontos az elektrifikáció, az energiahatékonyság, a tüzelőanyagok minimálisra csökkentése és a megújuló energiák maximalizálása. Közel 7000 GW emelkedést kell elérni a megújuló nap- és szélenergiából.
Több forgatókönyv is van, már csak az országokon, a vezetőinken múlik, melyik valósul meg.