A Napút-füzetek sorozatban megjelent Búzás Huba Újhumanizmus körvonalazódik a művészetben című, honnan, hová, merre? – esszé-gondolatok egy modern emberképhez alcímű, ötvenoldalas tanulmánya, amelyben a szerző többek között a Földért, az emberiségért, az emberiség megmaradásáért érzett aggodalmát fogalmazza meg.
A Napút-sorozat felelős kiadója, Szondi György a következőket írja a tanulmány utószavában:
„Búzás Huba eme különösen fontos elméleti jelentőségű írásában arra tesz kísérletet, hogy az egykori humanizmusból újhumanizmussá terebélyesedő progresszív eszmeáramlat történeti útjának vázlatos nyomon követését napjainkig bemutassa, mintegy megállapítva, hogy ma már az emberközpontúság társadalmi követelmény, szemléletünk és életviszonyaink humanizálása pedig az emberiség egyetemes érdeke…”
Részletek Búzás Huba tanulmányából:
„…a kultúra szabadságát, szellemi szabadságunkat ’mi sem veszélyezteti, csorbítja jobban, mint a totális állam. A művészet és irodalom szabad virágzása hol másutt akadályozott jobban, mint az ‘illiberálisnak’ nevezett totális államban. Ennélfogva a kifejezés szabadságának megóvása, (ha pedig elveszett, visszaszerzése!) végett cselekvésre van szükség. Ha a szó nem elég, tettek kellenek. Mert a nyílt vagy burkolt diktatúrát kiszolgálók (a médiát, sajtót, televíziót, rádiót, filmgyártást, színházi életet, könyvkiadást, művészeti galériákat birtokló mágnások, a hatalom kollaboránsai) kulturális monopóliumainak kiszolgáltatott író, művész függetlenségét nemcsak szétmorzsolhatják, de el is hallgattathatják.”
„Az újhumanizmus gondolata – mint idea – a történelem változó viszonyai közepette újra és újra felmerült. Jellemzően – Romain Gary nagy hatású 1965. évi ‘vitairatát’ követően – a XX. században Dél-Amerikában az emberi jogok következetesebb érvényesítéséért küzdők tűzték zászlajukra az eszmét. Argentínában 1969-ben Mario Rodrígez Cobos (1938-2010, a Silo!) argentín író hozta létre a Humanista Mozgalom néven önkéntesekből összeállt nemzetközi szerveződést. Nincsenek ugyan irodái, de az újhumanisták javaslatai, programjuk, törekvéseik vázlata nemcsak e mozgalom alapokmányában olvasható, hanem az öt földrész sok száz okmányában is, mert a mozgalom különböző félhivatalos alakulatokat is létrehozott (mindegyik a saját tevékenységi területén cselekszik). Céljuk azonban közös: emberivé tenni a Földet ‘aktív erőszakmentességgel’. Közös javaslatuk: a társadalmi átalakulás érdekében az egyes ember személyiségfejlesztése, az ‘egyéniség forradalma’. A mozgalom stratégiája főként arra irányul, hogy néhány konkrét szervezetük: a Közösség az Emberi Fejlődésért, a Háború és Erőszak Nélküli Világ, a Humanista Tanulmányok Világközpontja, a Humanista Párt (a magyar párt állítólag 1993 óta létezik) prosperáljon a világ számos országában, illetve a Kultúrák Közeledése a világ minden országában szerveződjék és működőképes legyen.”
„..ha az újhumanizmus szellemi erői (és ennek nyomán évszázadunk egyre izmosodó szellemi emberének tömegmozgalmai) se lesznek képesek megállítani a regresszív erők pénzéhes garázdálkodását, életet és embert nem kímélő, továbbra is fenyegető és ártó tevékenységét, úgy az évszázad közepére már gyakorlatilag visszafordíthatatlanná válnak azok a krónikus ökológiai folyamatok, amelyek e bolygón az életet teszik lehetetlenné, valamint az emberi populáció pusztulásához vezetnek. A tét végső soron az ember léte, az emberiség megmaradása. Minden ember dolga ez, azoké is, akik nem írnak, nem olvasnak, akiktől idegen a kultúra minden szeglete (legyen az művészet, irodalom, zene vagy tudomány), akik a politikát ördögtől valónak vélik, akik magukra zárják az ajtót, akik a szomszéd gondjaira sem hederítenek, akik elég rövidlátóak (vagy szűkagyúak?) ahhoz, hogy csak ivadékaik ‘öröklését’, vagyoni gyarapodásukat tartják dolguknak. Nos, ha nem cselekszenek, cselekszünk vállvetve, utódaink csak a pusztulást örökölhetik, az éhséget, a nyomort, a kínhalált. Nem lesz, aki valaha is kimondja: ‘Minden dolognak mértéke az ember’.”
A szerzővel 85. születésnapja alkalmából interjút készítettünk, ami itt olvasható.
